A korábban meghirdetett "Honfoglalás kori leletek Pest megyéből" c. kiállítás megnyitójának időpontja módosult, 17.00 óra helyett 15.00 órára.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat 2011. évi tevékenységére vonatkozó beszámoló itt olvasható.

Díjkioszó

A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat vezetősége 2011-ben pályakezdő régészek és MA szintű egyetemi hallgatók számára hirdette meg az „Ad astra” díjat. A díjra pályázni bármely régészeti korszakkal és témával összefüggő, meghatározott terjedelmű pályamű benyújtásával lehetett. 2012-ben öten nyújtottak be pályázati munkát:

·         Bercsényi Kinga: A szécsényi kora újkori temető kegyérmei

·         Jakucs János: A középső neolit festett kerámia kutatása a Felső-Tisza-vidéken

·         Szabó András: „VTERE FELIX” betűveretek Pannóniában

·         Tóth Zoltán: Avar kori állatáldozatok értelmezése

·         Peter Tovizi: Íjászat a honfoglalás idejéről

 Az MRMT vezetőségének régész tagjaiból alakult bíráló bizottság meghatározott szempontok szerint pontozta és opponálta a dolgozatokat. Vizsgálta a téma eredetiségét, nehézségét, a dolgozat új eredményeit, illetve a célkitűzés megvalósítását, a szakirodalom ismeretét és felhasználását, és természetesen a dolgozat szerkezetét, okfejtésének logikáját is. Figyelembe vette a nyelvhelyességet és a helyesírást is.

A legtöbb pontszámot elért dolgozatot Jakucs János nyújtotta be, „A középső neolit festett kerámia kutatása a Felső-Tisza-vidéken”  címmel. A pontozást és a szöveges elemzést figyelembe véve a Társulat vezetősége 2012-ben az „Ad astra” díj kitüntető oklevelét Jakucs Jánosnak adományozta.

„Ad astra” – Pályázati felhívás pályakezdő régészek számára

Pályázati feltételek:

Pályázó személye: 2008 – 2012. között végzett vagy jelenlegi egyetemi hallgató (jelen rendszerben MA szint)

Pályázat témája: bármely régészeti korszakkal összefüggő kutatási téma, ásatási feldolgozás.

Terjedelem és forma: min. 15 000 – max. 60 000 n terjedelmű, magyar nyelvű szöveg + illusztrációk. (Illusztrációkhoz forrás megjelölését kérjük. Publikálás esetén csak jogtiszta illusztrációkat fogadhatunk el.) A szöveg mennyiségébe a téma kifejtése és a jegyzetek, bibliográfiai adatok értendők, amit szükség esetén, a szövegben lévő hivatkozások értelmezésére függelékkel ki lehet egészíteni. (pl. katalógusrész, antropológiai leírás, stb.)

A pályázatot egy nyomtatott példányban (összefűzve) valamint digitális formában kérjük!

Határidő: 2013. március 18.

Bíráló bizottság: az MRMT régész vezetősége, akik a beérkező pályaművek alapján felkérhetnek a témában járatos kutatókat az elbírálásban való részvételre.

Az elbírálás során a szakmai szempontok maradéktalan teljesülése mellett a bírálók a dolgozat szerkezetét és nyelvezetét is figyelembe veszik!

Pályázati díj: A legjobbnak ítélt dolgozatot oklevéllel és múzeumi kiadvánnyal jutalmazzuk, valamint publikálási lehetőséget biztosítunk.

Eredményhirdetésre és a díj átadására az MRMT ásatási beszámolók programjához kapcsolódva, azok előtt kerül sor (április-május).

A pályázat postai úton beküldhető az MRMT címére (1088. Budapest, Múzeum krt 14-16.) vagy személyesen, Szily Mariann altitkárnak (Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Tár).

A pályázathoz kérjük, csatolják a pályázó elérhetőségeit! (E-mail cím, telefon, postacím)

A beérkezett pályázatokat 1 évig megőrizzük, illetve kérésre a pályázónak visszaadjuk. Postai úton nem áll módunkban a pályamunkákat visszaküldeni!

Középkor

Pesti Krisztina – dr. Tomka Péter – dr. Sümegi Pál: 10-11. századi településrészlet egy többrétegű lelőhelyen. Csorna, Lórét

A Csorna, Lórét lelőhelyrészlete az M85 gyorsforgalmi út Enese – Csorna szakaszának beruházásához kapcsolódóan került feltárásra.  Csornától mintegy 3 km-re található északkeletre, Győr irányában. Érdekessége, hogy több rétegben találtunk egykori települések meglétére utaló jelenségeket. Így ritka, szinte egyedülálló lehetőség kínálkozott a természeti viszonyok változásának (és az azokhoz való emberi alkalmazkodásnak) a kutatására, környezetrégészeti értékelésére.

A feltárás vezetője Nagy Andrea, a feltáráson részt vevő régész munkatársak: Pesti Krisztina és Tomka Péter. A felső szint kiterjedése: 13 938 m2, ahol 832 objektumot tártunk fel, az őskori szint mérete: 11.069 m2, ahol 268 objektum került kibontásra. Így Csorna, Lórét lelőhelyen összesen 25.007 m2 területen 1100 objektumot tártunk fel.

2011. április 18. - július 12. között 832 objektumot bontottunk ki. A napjainkban is látható humuszréteg eltávolítása után elértük az 10-12. század folyamán lakott réteget. Az Árpád-kori objektumokat egy sárga agyagos öntésrétegbe ásták be, mely helyenként csak 10-20 cm vastag, de egyes területeken eléri a 40-50 cm-t is. E réteg alatt egy fekete, szintén agyagos, kemény kötött talajréteget találtunk. Ez lehetett az őskorban használt „járószint”. A felület D-i és középső részén viszont a jelenkori humuszréteg eltávolítása után homokos, konkréciós talajt találtunk. Itt eredetileg egy folyóhát húzódott, melyet a nedvesebb, szárazabb időszakok váltakozása miatt kialakuló felszíni változások, öntésrétegek nem értek el, ezáltal ez folyamatosan lakott terület volt, kevés Árpád-kori (ház és gödör) és főként rézkori, kora bronzkori objektumok kerültek elő itt (köztük 2 alapárkos ház, melyek mellett megtalálható egy Árpád-kori ház), több objektum esetében megfigyelhető, hogy az Árpád-korból származót ráásták az őskorira.  Az Árpád-kori objektumok foltjai sötétek, erősen eltérőek a halovány világosszürkés őskori objektum-foltoktól.

Ezt a koraközépkori települést még a 10. században nyitják és a 12. sz. folyamán hagyják el (legalábbis a feltárt lelőhelyszakaszon előkerült leletanyag tanúsága szerint). A korai datálást az Árpád-koron belül archaikusnak mondható edénykészítési- és díszítési technikák megléte bizonyítja. Az életmód, azon belül a gazdálkodás jellegére házak, tároló gödrök, a speciális vízgazdálkodásra kutak és árkok jelenlétéből következtethetünk.

A feltárási terület É-i felében megfigyelhető egy széles (mintegy 4 m), ÉÉNy – DDK-i irányú, helyenként világosszürkés, helyenként sötétszürkés, homokos sáv, mely egykori patakmeder helyét jelöli.  Figyelemre méltó, hogy a sötétbarnás betöltésű Árpád-korra datálható (pl.: 434. gödörbokor, 583. aknakemence) objektumokat ráástak, tehát ennek működése még jóval az Árpád-kor előtt megszűnt.

Szolnoki László – Gyulai Ferenc – Daróczi-Szabó László: A Hajdúböszörmény Téglagyár 2. lelőhelyen 2011-ben végzett megelőző régészeti feltárások eredményei

2011-ben a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága 3 régészeti feltárást végzett Hajdúböszörményben a Téglagyár 2. lelőhelyen egy középiskolai tornaterem és tüzivíz tározó építése, valamint egy lakóépület bővítése miatt.

A nyelvészeti, történeti kutatás már korábban is a város északi részén valószínűsítette a nyíri izmaeliták Árpád-kori települését és ezt a feltevést erősítették meg M. Antalóczy Ildikó 1979-1983 között itt végzett ásatásai.

A 2011-ben folytatott újabb ásatásoknak köszönhetően egy rendkívül intenzív és gazdag leletanyagot eredményező XII-XIII. századi településrész maradványai kerültek napvilágra. 10 nagyméretű földbe mélyített veremházat, 4 földbe mélyítetett gazdasági épületet, 2 külső kemencét, 5 árkot, 3 kutat és közel 50 vermet, gödröt, cölöplyukat tártunk fel.

A területhez mérten kifejezetten nagymennyiségű kerámia és állatcsont leletanyaggal együtt több száz fémeszköz került elő. A vas szerszámok, eszközök mellett nagyon sok ezüst, réz, bronz, ón ruha és ládaveretet, ékszereket, ólom mérlegsúlyokat, egy apró aranydarabot és 48 érmét találtunk.

A feldolgozott több mint kétszáz kg össztömegű földmintában ötven növényfaj 2700 db szenült magját és 7 ételmaradvány töredékét találtuk meg. A legtöbb maradvány rozstól és az árpától származott, közte a hat- és kétsorossal, valamint az ősi csupaszárpával. Jóval alacsonyabb számban volt jelen a közönséges búza, a köles és az abrakzab. Mindehhez változatos zöldségtermelés (kismagvú lencse, mezei borsó, káposzta, görögdinnye) társult. Kultúrgyümölcsök maradványai (dió, meggy) mellett gyűjtögetésből származó vadon termő gyümölcsök magjait is megtaláltuk: fekete eper, kökény, szeder. Kendermakkot is kimutattunk. A lelőhelyen talált növényfajok mennyisége és összetétele, csakúgy, mint az ételmaradványok sajátosnak mondhatók, és jelentős mértékben különböznek az Árpád-kori lelőhelyek archaeobotanikai leletanyagától, de hasonlóságot mutatnak az izmaelita vallású népekhez.

A lelőhelyről meglehetősen nagyszámú állatcsont került elő. A több mint 6000 maradvány túlnyomó részt háziállatokhoz köthető, a vadon élő állatok aránya elenyésző. A meghatározott töredékek 2/3-át a szarvasmarha csontok teszik ki, emögött jóval lemaradva következik a többi faj.

A kutatás talán legfontosabb kérdése a muszlim vallású izmaeliták azonosításának lehetősége volt az állatcsontokon keresztül. Az eredmények meggyőzőnek mondhatók: az állati maradványok közül összesen három sertéscsont került elő, amely mindössze 0,05%-os arányt jelent, szemben az Árpád-kori falvakra jellemző átlagos 10-15%-os mennyiséggel.

Laszlovszky József – Bencze Ünige – Ferenczi László – Mérai Dóra – Szabó Beatrix: Árpád-kori templom és későközépkori, ciszterci üveggyártó műhely Pomáz-Nagykovácsi pusztán

A lelőhely, és a 19. században még világosan felismerhető romok régóta ismertek a középkori kutatás számára, de azonosításával és funkciójával kapcsolatban eltérő elképzelések fogalmazódtak meg. Felmerült, hogy ciszterci kolostorhely, pálos kolostor vagy falusi plébánia templom állt ezen a helyen. Ezeket az egymásnak ellentmondó elképzeléseket a II. Világháború előtt folytatott, jórészt szakszerűtlen ásatások sem tudták bizonyítani. 2005-ben azonosítottuk a lelőhelyet a középkori Kovácsi falu templomával és a körülötte később felépült nagyméretű üveggyártó műhelyt, amely a pilisi ciszterci apátság egyik ipari központja volt.

A 2011-ben végzett négy hónapos régészeti ásatás munka eredményeképpen feltártuk az Árpád-kori, kváderkövekből épült templomot. Az egyhajós, félköríves szentélyzáródású templomnak jelentős maradványai kerültek elő, elsősorban a nyugati homlokzatnál. Az újkori kőkitermelés ellenére a templom minden alaprajzi részletét azonosítottuk. A templomot középkori temető vette körül, amelynek néhány sírját tártuk fel. Az épület fölé védőtető készült, állagmegóvásának és helyreállításának előkészítése megkezdődött.

A templom körül „U” alakban elhelyezkedő műhelyépületek közül az egyik nagyméretű (20x10 méteres) szárny feltárását kezdtük el. A feltárt 10x10 méteres helyiségnek közel 2m magas felmenő részei maradtak meg, belsejében egy leégést követő átépítést lehetett azonosítani, és az ezzel együtt egy szintemelést. Az épület és a templom közötti részen egy vastag feltöltési rétegből a középkori üveggyártás termékei, olvadt üvegdarabok illetve az üveggyártó kemencék speciális kialakítású építőelemei kerültek elő. Ezeket valamelyik műhelyszárny kitakarításakor és az ottani építmények elbontásakor terítették el a templom körül. A másik műhelyépület egy részét is megkutattuk. Ez is legalább 10 m széles építmény volt, de pontos kiterjedése még nem tisztázott.

A romterület mellett azonosítottuk az azzal részben egykorú vízszabályozási rendszer maradványait is. Felmértünk két víztározót (halastavat) és a területen mesterségesen kialakított teraszokat. A tájrégészeti elemek geodéziai felmérése mellett sor került geofizikai mérésre és fémkeresős kutatásra is.

Az ásatást és a hozzá kapcsolódó felmérő munkákat a terület tulajdonosa mint magánberuházó finanszírozta. Ásatásvezető: Dr. Laszlovszky József. Az ásatás munkatársai: Bencze Ünige, Ferenczi László, Mérai Dóra régészek, Barcza Gergely és Szabó Beatrix építészek, Szabó Noémi történész. A tájrégészeti felméréseket Tolnai Katalin és Harmath András végezték.

Buzás Gergely: A zirci középkori ciszterci apátság régészeti kutatása 2011-ben

A zirci ciszterci apátság felkérésére 2011. július 13. és augusztus 16. között a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma ásatást végzett a középkori kolostorépület keleti szárnyánál és a középkori templomépület keleti részénél. Célunk a 2007-ben feltárt és helyreállított keleti kolostorszárny környezetének tisztázása volt, a Hümpner Tibor által 1912-13-ban végzett kutatások hitelesítésével. A munka során feltártuk a keleti kerengőt, a sekrestyét, a déli keresztházat a két déli mellékszentéllyel valamint a négyezet, a szerzetesi kórus és a főszentély déli felét.

2011-es kutatásunk eredménye alapján kimutathattuk, hogy a Zirci apátsági templom szentélyfejének alaprajza nagyjából megegyezett a Hümpfner Tibor által feltételezett, hagyományos, keresztházas, két-két mellékszentélyes ciszterci templomtípusénak. A templom és a kolostor azonban nem egyetlen építési szakaszban készült el. Elsőként a templom alapozása, és vele együtt a keresztház és a szentélyek felmenő falai készültek el. Az építkezés a szentélyekkel indult, ezt folyamatosan követte a déli keresztház építése, amellyel egyidőben már hozzákezdtek a keleti kolostorszárny munkálataihoz is. Az építés második szakaszában, de még a XIII. században épültek meg a templom hosszházának felmenő falai a már kész alapozáson, a főhajó pillérsora a nyugati négyezeti pillérekkel együtt, illetve a pillérek által tartott keresztház-, négyezet- és hosszházboltozat. Ebben az időben alakíthatták ki a déli szerzetesi kaput és mellette a déli keresztház nyugati falához simuló armáriumot is, amit később átépítettek, továbbá a keleti kolostorszárny emeleti dormitóriumából a templomba vezető lépcsőt. Ugyancsak ehhez az építési szakaszhoz tartozhat, vagy még későbbi a déli keresztház tengelyében a templombelsőben álló ismeretlen funkciójú falpillér, illetve a kolostorudvar déli zárófala. A XIII-XIV. században a kolostornak bizonyosan nem volt kőfalú kerengője. A keleti kerengőfolyosó udvari fala egyértelműen Zsigmond király korából származik. A déli mellékhajóból és a kerengőből előkerült, veretes övekkel eltemetett halottak arra vallanak, hogy a későközépkorban a templomban és a kerengőben egyaránt temetkeztek világi személyek.

A XVIII. században, közvetlenül a templom és a kolostor bontását követően épül fel a barokk hátsó kolostorkert kerítésfala, és egy hozzá kapcsolódó nyitott szín. A kerítés építéséhez nagymennyiségben használták fel a templom bontott köveit.

Tomka Gábor: Beszámoló Budakalász-Kálváriadomb lelőhelyen 2011-ben végzett régészeti kutatásokról

A lelőhelyen Budakalász város önkormányzatának finanszírozásával, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága megbízásából végeztünk feltárást 2011 novemberében. A feltárás egyelőre csak a lelőhely jellegének és állapotának tisztására elegendő mélységig történt meg. Két kutatóárokkal és kisebb szelvényekkel 96 m2-en kutattunk.  

Első célunk az 1977-ben Tettamanti Sarolta által megtalált falak helyzetének és funkciójának hitelesítése volt. Az ismét előkerült falak egyértelműen azonosíthatók voltak egy középkori templom nyugati tornyának, az ehhez utólag hozzáépült diagonális támpilléreknek, valamint a templom nyugati hajófalának maradványaival. A korábban nem kutatott területen, a meredek terep szélén előkerült a templom egykorú támpillérekkel erősített északnyugati sarka.

A templom északi hajófalába egy egyelőre ismeretlen kiterjedésű kőépület falát (feltehetően egy korábbi templom maradványát) foglalták be. Az egyenes szentélyzáródása alapján 13–14. századinak tartható, a 16. század első felében részlegesen elpusztult templom a falusi templomok átlagos méreténél  nagyobb volt: szélessége 11,5 m, míg teljes hossza egyetlen nyugati tornyával együtt 27 m. A templomhajót ágyazóhabarcsba rakott téglákkal burkolták. A hajó nyugati részében részben kőből épült karzat, a templom vállánál a diadalívtől délre mellékoltár maradványai kerültek elő. Apró kőfaragványok a templom aránylag gazdag felszereltségéről, festett vakolattöredékek pedig egykori díszítettségéről árulkodnak. A szentély lábazatát profilált faragványsor zárta. A templom északi hajófalához északról a hajóból megközelíthető kisebb méretű építmény, vélhetően kápolna csatlakozott . E legalább két periódusú épület legfelső járószintje öntött terrazzo, melyről 16. század eleji kerámia és festett vakolatdarabok kerültek elő. Az épületet már a középkor végére cseréppel fedték le. Az egykori falu fölött magasodó dombon a fallal körülvett templomon kívül világi épület is állhatott, legalább is ezt látszik igazolni néhány 15–16. századra keltezhető kályhaszem-töredék. A rom írott forrásokból is ismert 17-18. századi újrahasznosításának rétegét Lipót 1686-os verete keltezi. A legkésőbb a 18. század közepén elbontott épület és egykori temetője területének szakrális jellegét az emlékezet alighanem folyamatosan megőrizte, s a prominens helyzet mellett ez indokolhatta az 1866-os kálvária-keresztek felállítását.

A városi önkormányzat a római katolikus plébániával egyetértésben tervezi a Kálvária területén a rom feltárását, műemléki helyreállítását, és a stációkkal ellátott Kálvária együttesében méltó bemutatását.

Mordovin Maxim: A pápai Fő tér topográfiai fejlődése a 11-18. századokban

A legkorábbi biztosan keltezhető megtelepedés a pápai Fő tér területén az Árpád-korban indult, a 10-11. század fordulójától, de legkésőbb a 11. század első felétől. Ez egy falusias, többrétegű település volt. A korszak előkerült objektumainak túlnyomó része cölöp- és karóhely. Ezekből több földfelszíni épület is kirajzolódott. Az Árpád-kori időszakot egy szürkés, kormos planírozási réteg zárta le. A planírozási réteg egyben a terület legkorábbi szilárd térburkolatának szolgált alapozásként. Ezt a burkolatot egyelőre nehéz pontosan keltezni, de nagyjából a 13-14. század fordulójára tehető.

A tér leburkolása egyértelműen jelezte, hogy az egykori falusias település városiassá vált, a központban egy állandósult, szilárd felületű piactér jött létre. A piactér kezdettől fogva a ma is ismert területet foglalhatta el. A térburkolatot a középkor folyamán többször megújították. Ez általában úgy zajlott, hogy a korábbi köves-kavicsos járószintre jelentősebb sárréteg rakódott le, nagyon sok vaslelettel és még több állatcsonttal. Miután ez a sárréteg már olyan vastag lehetett, hogy a köves burkolat használhatatlanná vált, steril agyagot hoztak és terítettek el az egész piactéren, s azon egy újabb köves-kavicsos felületet hoztak létre. Ez a folyamat 50-80 évenként ismétlődött egészen a 18. századig.

A burkolt piacteret észak felől a templom körüli temető hatalmas körítőárka határolta. Az árok legnagyobb mélysége helyenként elérte a 3,5 m-t. A betöltése alapján az árkot a 15. században töltötték fel, ekkor a tér burkolatát a betöltött árok fölé is kiterjesztették. A templom körüli temető leszűkített területét egy kőfallal vették körbe.

A mohácsi csata és az ország középső területeinek elvesztése minden bizonnyal jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy pápai és a környékbeli lakosság egyre inkább a város erődítésein belül keresett menedéket. Az ásatási eredmények azt mutatják, hogy valamikor az 1520-as évek végétől két házsor épült a templom körítőfala mentén. Az egyik házsor közvetlenül hozzáépülhetett ehhez a körítőfalhoz. A két házsor között egy kb. 5 m széles sikátor volt. A házak mindegyike fachwerk-szerkezetű lehetett. A hatalmas mennyiségű pénz és egyéb aprólelet, ill. a nagyszámú állatcsont arra utal, hogy az épületek földszintjét inkább boltokként hasznosították, így a lakószobák az emeleten lehettek.

A korszak intenzív gazdasági és kereskedelmi életét a sok pénz mellett jelzi az a kis éremegyüttes is, amely az északnyugati ház keleti falánál, a sáros padlóba beletaposva került elő. Erre az időszakra tehető a textilkereskedelem fellendülése is, ugyanis a 16. századi rétegekből került elő a legtöbb és a legváltozatosabb textilplomba.

A házak mind egy erős tűzben pusztultak el. A pénzek alapján ezt a tűzvészt egy konkrét történelmi eseményhez köthetjük, s ez pedig a város a törököktől való 1597-es visszafoglalása. Az írott forrásokból tudjuk, hogy Pápát ostrom nélkül adták fel 1593-ban, Győr elestének hírére, de annál komolyabb harc kellett a város visszavételéhez. A feltárt épületek valószínűleg az ostrom során égtek le.

A tizenöt éves háború után, valamikor a 17. század elején a tér házait újjáépítették, nagyjából azonos helyen, de már kőből. A térelrendezés annyiban módosult, hogy a templom körüli temető körítőfala mellett két új kőház épült, a leégett fachwerk-házak helyén. Ezzel szemben a két déli épület helyét egy óriási pince foglalta el. A 6 m széles és 20 m hosszú pince falai törtkőből épültek. A teljes pincét hatalmas tégladongával boltozták be. A bejárata a keleti oldalról indult, két oldalán bevilágítóablakok helyezkedtek el. Hasonló ablak nyomai kerültek elő a nyugati zárófalon is. Minden bizonnyal a pince felett egy nagyobb épület helyezkedett el, amelyben különböző boltok és lakások lehettek. A pincét nagy valószínűséggel bortárolásra használhatták, s a földszinten történhetett a borkimérés. Az írott források alapján ez az épület azonosítható a város földesurává váló Esterházy család által építtetett központi uradalmi pincével.

A kora újkori tér képének a barokk templom felépítése és az azzal párhuzamosan történő térrendezés vetett véget. Ekkor lebontották a tér összes épületét, a pincét megszüntették, falait részben kibányászták, a boltozatát beszakították. A barokk templom felépítésekor elhordták a templomdomb tetejét, ami kb. 1-1,5 m-es szintsüllyesztést jelenthetett. Ennek a földjét részben a pincébe töltötték. Ez a rendezés az 1790-es évek körül zárult.

Kolláth Ágnes: Pápa kora újkori kerámiaművessége

A pápai Fő tér feltárásából származó gazdag, 16-18. századi leletanyag egyik fontos csoportját képezi az a több tízezer cseréptöredék, melynek nagyobb része az uradalmi pince betöltéséből került elő. Az épületet 1790-es években bontották le, de a pince megszüntetéséhez többek között a tér magasabb területeiről eltávolított földet használták föl, mely korábbi leleteket is tartalmazott. Ez a viszonylag későn záródó, ám egyértelműen zárt együttes a jól keltezhető rétegekből kikerült anyaggal együtt értékes támpontokat adhat a kora újkori és a néprajzi kerámiatípusok közötti átmenet kutatásához.

A városban e korszakban bizonyíthatóan folyt edénygyártás (a fazekascéh 1661-ben alakult), így lehetőség nyílik a regionális jellemzők megfigyelésére, még az importtárgyak – mint például az ónmázas habán kerámiák – Pápa kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltérképezésében segíthetnek. A 16-17. századi leletek feldolgozásával – mivel a kutatás eddig inkább a hódoltság anyagi kultúrájára fókuszált – a Magyar Királyság területén élők mindennapjait is jobban megismerhetjük.

Bár e feldolgozó munka még csak kezdeti fázisában tart, a helyszíni megfigyelésekkel kiegészítve és más lelőhelyek anyagával összevetve máris szolgál részeredményekkel, melyek az előadáson bemutatásra kerülnek.

Hornok Péter – Rácz Miklós: A kőszegi vár újabb kutatása 2009-2011

A kőszegi vár nagymérvű beépítéseket és szintsüllyesztéseket magával vonó teljes felújítására utoljára 1960-62-ben került sor, a régészeti feltárást illetve szakfelügyeletet akkor Holl Imre vezette. A 2011-ben kezdődött újabb teljes körű felújítás során újabb jelentős szint alatti bővítéseket terveztek, jelentős részben a régészeti információk figyelmen kívül hagyásával.

A statikai tervezés által előírt próbafeltárásokra 2009-2010-ben került sor. A próbafeltárás a 13. századi északi szárny előterében többek között egy mélyebb járószinthez kapcsolódó korábbi cölöpszerkezetes építmény kis részletét hozta napvilágra, melyet az épületszárny felépítésével összefüggő, illetve azt követő legalább másfél méter vastag, a próbafeltárással több ponton is átvágott feltöltési rétegsor fedett. A déli falszorosban a utóbb áthelyezett külső várfal első – késő-középkori – nyomvonalát foghattuk meg.

A megelőző feltárásokra 2011-ben került sor. Az ÉNy-i falszorosban azonosítottuk az 1532. évi ostrom rétegét, valamint elértük a vár építését megelőző, esetleg azzal összefüggő 13. századi rétegeket. Az ÉNy-i torony melletti, jelenlegi állapotában azzal összeépített, első emeletig feltöltött helyiség feltárásakor kiderült, hogy a Ny-i szárny felépítésével az udvar többi részétől elzárt udvarrész fölött egyidejűleg födémet alakítottak ki. Az így létrejött, valószínűleg tároló funkcióval bíró helyiség megközelítése érdekében a palota Ny-i falán ajtót nyitottak. A helyiség az ostrom alatt elpusztult és a szomszédos palotával együtt feltöltötték, majd a 17-18. sz. folyamán ezen a feltöltésen egy árnyékszéket alakítottak ki. A feltárás során elértük a torony, a palota és a Ny-i szárny alapozását, valamint a vár építését közvetlenül megelőző rétegeket.

Deák Andrea: Győr, Dunakapu tér – Próbafeltárás

2011. július 8 – 2011. november 8-a között került sor Győrben a Dunakapu tér területén próbafeltárásra. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a tér rekonstrukcióját határozta el, amelyhez kapcsolódóan egy esetleges mélygarázs terve is felmerült. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen régészeti jelenségekkel kell számolni és hogy azok befolyásolják, illetve lehetővé teszik-e a mélygarázs megépítését.

Győrben a XVI. század folyamán épül meg az ország egyik legmodernebb erődje. Az erőd 7 fülesbástyája közé tartozik a Duna-bástya, amely az északi falszakasz középső részén helyezkedett el. Tőle nyugatra kell keresnünk, a korabeli ábrázolások alapján a Duna-kaput, amelyről a későbbi tér a nevét kapta. A kutatás megkezdése előtt is várható volt, hogy a bástyabelső építményeit rejti a föld. Kérdéses volt azonban, mennyi marad meg belőle. Az 1930-as évek elején, amikortól a terület térként funkcionál, elbontják az itt található épületeket, köztük a bástyát is.

A tavalyi évben 5 kutatóárokban, 860 m² területen, a feltárt terület közel felénél 4 méteres mélységig folyt az ásatás, amely során feltártuk a bástya Ny-i ágyúfolyosóját, egyik ágyútermét, valamint 30 m hosszú szakaszon a külső várfalat és a hozzá tartozó támpilléreket.

 Az előadásban az erőd előkerült részeit szeretném bemutatni, illetve nagy vonalakban kitérni arra is, hogyan kapcsolhatók össze a kutatás eddigi eredményeivel. Szintén röviden, mintegy bevezetőként a téren megfigyelt rétegtani viszonyokról is szeretnék szólni. A régészeti réteghez köthető leletanyag zöme a 16-17. századból való, tisztítása, restaurálása jelen pillanatban is folyik, jelen előadás témájához nem is illeszkedik szorosan, így erre nem fogok kitérni.

Népvándorlás kor

Buránszki Nóra – Markó András: Nagykálló - Harangod: egy elpusztított lelőhely kutatásának tanulságai

A lelőhely régészeti kutatására két ütemben, 2010. október 13- december 14-e, illetve 2011. április 5- augusztus 18-a között került sor, amelynek során összesen 36.703 m² terület került feltárásra, és 668 objektumot, illetve 935 stratigráfiai egységet lehetett elkülöníteni. A feltárás során bebizonyosodott, hogy valószínűleg nem egy, hanem három, egymástól többé-kevésbé jól elkülöníthető lelőhelyet sikerült azonosítani. A feltárt objektumok kora az újkőkortól egészen a kora újkorig terjedt, helyenként modernkori beásásokkal is bolygatva.

A középkorra keltezhető objektumok két helyszínen, a Nagykállót Napkorral összekötő út két oldalán, valamint a feltárásra kijelölt terület legnyugatibb részén elhelyezkedő dombon kerültek elő. A földbemélyített, kemencés veremházak mellett viszonylag nagy számban kerültek elő szabadon álló, külső kemencék, illetve egyéb tüzelőhelyre utaló nyomok, néhány nagy méretű, kútként meghatározható jelenség, valamint számos, váltakozó nagyságú és mélységű gödör.

A leletanyag zömét a kerámiatöredékek alkotják, emellett szép számban kerültek elő különböző, elsősorban a mindennapi élethez köthető vastárgyak, (kések, sarkantyúk, szögek, elvétve a viselet egyes elemei, párizsi kapocs, csörgőgomb, illetve csatkarikák), a késő középkorból elvétve néhány üvegtöredék (cseppes pohár, illetve kettős kónikus palack töredéke) is gazdagította a leletanyagot. Az Árpád-kori kerámiaanyag döntő többségét a korszakra jellemző váltakozó nagyságú és díszítésű fazekak adják, jellemző díszítésük a hullámvonalköteg, illetve a bekarcolt csigavonal, helyenként hullámvonallal kiegészítve. Az Árpádkori leletanyag egyik kiemelkedő emléke a lelőhelyről egy közel 30 db ezüst éremből álló, 12. század második felére datálható éremkincslelet. A fazekak mellett a korszak anyagi kultúrájának másik jellegzetes tárgytípusa, a cserépbogrács is megjelenik a lelőhely anyagában, nem ritkán fehér, bekarcolt csigavonallal díszített fazekak társaságában. A késő középkori leletanyag zömét a házi, konyhai kerámiák csoportja (fazekak, fedők) teszik ki, asztali kerámia (poharak, festett korsók, valamint mázas edények) csak igen kis számban fordulnak elő. A késő középkori leletanyag egyik kiemelkedő darabja, az egyik gödör betöltéséből előkerült, 15. századra keltezhető, sárgásvörös, bepecsételt díszű kerámia, amelynek párhuzama a nagykállói vár területéről ismert. A kora újkorban, a kerámia típusok esetében a késő középkorinál jóval változatosabb formagazdagság figyelhető meg, a korszakra jellemző vászonfazekak, illetve mázas fazekak mellett nagy számban kerültek elő szűrőbetétes korsók töredékei, valamint a korabeli fűtőberendezésekről árulkodó, négyzetes, tál alakú kályhaszemek is.

Az írott források alapján a feltárt településrészlet a középkori Harangod falu szélét képezhette. Az okleveles adatok alapján a falu kora Árpád-kortól lakott volt, majd a tatárjárás során elpusztulhatott. Később, a 13. század utolsó harmadában települhetett újjá, egy 1265-ben kiadott oklevél még pusztaként említi, és adományozza a Gut-Keled nemzetségnek, akiktől 1352-ben egy csereügylet révén, közeli birtokos Kállay családhoz került, és ettől kezdve a település végig a család kezén marad. A 16. században még lakják, azonban feltehetően a 17. század elejére már lakatlanná vált, a 17. század végén pedig, a már pusztaként említett települést a közeli Kálló lakosai használják kaszálóként. A település a későbbiekben Nagykállóba olvadt.

Beck Attila: V. századi germánok Nyíregyháza-Harangod mellett

Nyíregyháza-Harangod (M3-58) lelőhely leletmentő feltárására 2009. október és december közepe között került sor az M3-as autópálya bővítése miatt. A lelőhely Nyíregyházától kb. 10 km-re délre helyezkedett el.

Az ásatási terület korszakok szempontjából vegyes összetételű volt, többségében bronzkori objektumokat tártunk fel. A feltárás középső részén, enyhén kiemelkedő, homokos részen összesen 20 darab, az V. század utolsó harmadából származó, germán (gepida) temetkezés került elő, tájolásuk nyugat-keleti irányú volt. A feltárt temetkezések túlnyomó részben női sírok voltak. A sírokat kirabolták, a sírfoltokon megfigyelhettük a kerek rablógödrök nyomait. A megmaradt leletanyag alapján feltételezhető, hogy a sírokban eltemetett emberek közül többen is jómódúak voltak. Üveggyöngyök, korong alakú borostyángyöngyök, csontfésű, egy aranyozott ékvéséses fibula, valamint egy ezüstből készült csat kerültek elő a viseleti elemek részeiként.

Összesen három sírból került elő melléklet. Egy temetkezésben helyeztek el a halott mellé két darab, korongolt, jó minőségű agyagedényt és üvegpoharat (ez utóbbi töredékes állapotban került elő). Üvegáru összesen három temetkezésből került elő, mindhárom esetben össze voltak törve.

A sírokban talált viseleti elemek és a csontok a sírrablások miatt legtöbbször nem eredeti helyzetükben voltak. A rablás és bolygatás a csontvázakat sem hagyta érintetlenül, a vázak hiányosak és nem anatómiai rendben feküdtek.

Ehhez a korszakhoz köthető két négyszögletes alakú veremház, amelyek a feltárt terület nyugati szélén helyezkedtek el. Mindkét épület téglalap alakú volt, de nem voltak egyforma alapterületűek. Betöltésükből kézzel formált és korongolt kerámia került elő.

Gergely Katalin: Késő avar kori házak Nagykálló-Harangod lelőhelyen

2010 őszén és 2011 kora tavaszától nyár végéig a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai Markó András vezetésével mintegy 6 ha területen végeztek autópálya építését megelőző feltárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykálló-Harangod határában, az M3/59 lelőhelyen.

Az ásatás során a döntően őskori és középkori megtelepedést mutató területen tíz, késő avar korra keltezhető ház foltja rajzolódott ki. A házak kettő kivételével egymás mellett, egy jól körülhatárolható kis területen, három sorba rendeződve helyezkedtek el. Az épületek nagyjából 3 m-es oldalhosszúságú négyzet alakúak, a nyesési felszíntől 20-50 cm-re mélyedtek a földbe. Bontásukkor a házgödörben, a falakkal párhuzamosan, azoktól 10-20 cm távolságra kemény, falra felfutó, függőleges tapasztást fogtunk meg, ami egyértelműen felmenő falú építményre enged következtetni. A házak mindegyikében találtunk épített kemencét, vagy tűzhelyet, ezeket legtöbbször a ház ÉNy-i sarkában, vagy éppen az ellentétes DK-i sarokban alakították ki. Az objektumok betöltése általában egynemű volt, nagymennyiségű - a ház falából valamint a kemencéből származó - omladék és - részben őrlőkövekből származó - kő borította a kemény, döngölt padlót. A házak felszereléséhez minden esetben tartozott sütőharang és/vagy sütőtál, valamint néhány jó minőségű kézikorongolt edény (töredéke). Az épületben végzett munkára utal a néhány orsógomb és csonteszközlelet is.

A házak kialakításán és a jól tanulmányozható leletanyagon túl a lelőhely további érdekessége, hogy a házak környezetében a településeken megszokott és elvárható egyéb funkciójú objektumok gödrök, kutak, árkok nem jelentkeztek, s szórványosan sem találtunk további avar leleteket.

Liska András – Vári Anita: Bizánci kapcsolatú leletek egy 6. századi sírból

A Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága Gyula város belterületének keleti részén, egy építési telek területén végzett régészeti megelőző feltárást 2011 októberében. A beruházással érintett lelőhelyszakaszon a nagyobb részt késő bronzkori és gepida kori településobjektumok, valamint egy késő avar kori sírmező mellett egy 6. századra keltezhető, talán magányos temetkezés is előkerült. A bolygatatlan sírban egy koporsóban eltemetett felnőtt csontváza feküdt. Az elhunyt viseleti és használati tárgyainak többsége önmagában is különleges volt, a leletegyüttes egy kupolás típusú, arany fejesgyűrűt, egy halotti obulusként adott bizánci (I. Justinianus) solidust, ezüst övdíszeket, közöttük egy bizánci kereszt motívummal díszített övveretet is tartalmazott. A temetkezés további érdekessége, hogy az előkelő férfi sírjában az egyértelműen koporsóra utaló leletek mellett sírépítményre utaló, mély cölöplyukakat is találtunk a sírgödör négy sarkában. Az előadásunkban az előkerült leletek bemutatásával felsorakoztatjuk a sír keltezését elősegítő adatokat, és megkíséreljük meghatározni a temetkezésnek a környéken előkerült, további gepida kori, illetve kora avar kori sírleletekhez mért jelentőségét.

Füredi Ágnes: Pest megye tarsolylemeze

Pest megye délnyugati negyede sokáig fehér foltként szerepelt a X. század régészetének térképén. Egy-két kisebb temető feltárásán kívül jórészt csak szórvány adatokkal rendelkeztünk eddig a környék korabeli lakosairól. A tavalyi év folyamán azonban olyan leletek kerültek a megyei régészek látókörébe, melyek a környék eddig kevésbé felismert korabeli jelentőségét tanúsíthatják – többek között egy tarsolylemezes harcos sírja. A hiteles körülmények között feltárt tarsolylemez országosan is kiemelkedő jelentőségű leletnek tekinthető. A Kárpát-medence területén alig két tucat hasonló tárgy ismert, ezeknek töredéke származik megfelelően dokumentált ásatásból.  A sír egyéb meglepetéseket is tartogatott, egyedi szerkezetű öve, és ritkán megfigyelt szerkezeti elemmel is ellátott íja szintén figyelmet érdemel.

A terület kutatása több fázisban folyt, a tavasszal megmentett néhány sír után augusztus-szeptemberben lehetőségünk nyílt tervásatás keretében a 10. századi temető nagy részét feltárni. A tavaszi leletmentés tarsolylemezes sírjának érdekes kontrasztjaként a sírok nagy része melléklet nélküli volt, csak néhány egyszerű ékszer alkotta a temető leletanyagát: nyitott karikaékszerek, pántgyűrű, bronz huzalkarperecek. Egy férfi sírjában került elő lószerszám, az egyik kengyelt nemesfém berakás díszítette. Az előkerült leletek, és a tágabb régió néhány korábbi adata figyelmünket újra a Duna-Tisza köze benépesülésének kérdésére irányíthatja.

Az új eredmények történeti és régészeti jelentősége mellett a példa értékű, helyi civil kezdeményezés és támogatás teszi különlegessé a leleteket. A régészeti kutatás számára korábban ismeretlen, veszélyeztetett lelőhelyet a 2010. évi dabasi példához hasonlóan helyi lakosok jelentették be, az ásatások pedig magánszemélyek, vállalkozók és különböző intézmények összefogásával valósulhattak meg. A feltárásokat a Szegedi Tudományegyetem, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem régészhallgatói is segítették önkéntes munkájukkal.

Az előadás célja a szakmai közönség elé tárni az ásatások előzetes eredményeit, és a további kutatás lehetséges irányait – a feldolgozás kezdeti fázisában.

Őskor

Antoni Judit: "Ismerkedés az őskori félkész kőeszközökkel: a megközelítés módjai." 

Veszprém határában 2010-ben került elő a feltárás során az a félkész bazalt-eszközökből álló raktárlelet, melynek darabjai az őskori kőeszköz-készítés titkaiba engednek némi bepillantást. Az eszközök feldolgozása jelenleg is tart: a geológiai megközelítésen kívül a kísérleti régészet és a néprajz módszerei is bevetésre kerülnek.

Harkai István – Mészáros Patrícia – Sz. Wilhelm Gábor: Késő rézkori településrészlet és középső bronzkori birituális temető Kiskőrösön

Kiskőrős belterületének Ny-i szélén az Agroline Kft. telephelyének D-i részén egy festőüzem létesítését tervezte. Az ipartelep (korábbi Gépállomás) területén és a szomszédos sportpálya építése közben 1961-ben urnasírok kerültek elő, melyhez Bándi Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum akkori régésze ment ki egy kis leletmentésre. A területen a középső bronzkori Vatyai kultúra temetőjének pár urnasírját és egy általa a kora bronzkori, Kisapostag kultúrához sorolható település részletet tárt fel. A területen 2011. július 25 és augusztus 30 között folytattunk megelőző feltárást. A lelőhelyen 5 korszak emlékei kerültek elő 2.067 m² felületen, igen intenzíven, ami így 100 %-ban fedettnek bizonyult. Összesen 338 stratigráfiai egység került kiosztásra, ami 328 objektumhoz tartozott.

A felület szinte teljes részén egy késő rézkori, Pécel/Baden kultúra népességéhez köthető település részletét dokumentáltuk. Az egész szakaszon viszonylag nagy sűrűségben, gyakran egymást is vágva voltak találhatóak a jelenségei. A D-i részen előkerült egy kettős árok, íves vonalvezetéssel, ami minden bizonnyal az egyik periódusának a települést kerítő létesítménye lehetett. A jelenségek többsége különböző funkciójú gödör volt, melyek között néhány méhkas alakú verem is volt. Az előkerült leletanyag igen gazdag volt, szinte minden objektum tartalmazott valamennyi kerámiát, de jó néhány kőeszköz is napvilágra került. Az edények között számos díszített, nagyméretű töredék is előkerült, gyakran szuperpozícióban egymással, melyek a feldolgozás során tovább pontosíthatják a kultúra belső kronológiáját. Összesen 4 gödörből került elő egészben eltemetett, valószínűleg összekötözött pozícióban fekvő egész szarvasmarha áldozat, az egyik fején nagyméretű taglózás nyommal. Négy gödörből kerültek elő emberáldozatok, összesen 5 emberi maradványt tartalmazva, melyek között a többsége meg volt csonkítva.

A terület ÉK-i harmadában egy középső bronzkori birituális temető került elő a Vatyai kultúra fiatalabb időszakából. Összesen 18 urnás és egy zsugorított temetkezés került elő. Az urnák többsége teljesen épen, a fedő tállal együtt került elő, de csak néhány nem volt összeroskadva a föld súlyától. Az urnák belsejében a hamvak mellett egy kis füles bögre volt az állandó melléklet.

Ilon Gábor: Beszámoló Győr-Ménfőcsanak - Széles-földek megelőző régészeti feltárásáról 2009-2011

Győr-Ménfőcsanakon tervezett bevásárlóközpont építése miatt került sor a megelőző feltárásra, amelyet a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat és jogutódja, a Magyar Nemzeti Múzeum - Nemzeti Örökségvédelmi Központ munkatársai végeztek el. Korábban, az e beszámolóban bemutatásra kerülő feltárás előtt a közvetlen környéken összesen kb. 250.000 m² megkutatott területtel számolhatunk. Jelen beszámoló tárgyát képező feltárásra 2009. október 12. és november 3., illetve 2010. március 29. és november 19., valamint 2011. március 28. és szeptember 30. között került sor. A feltárt terület 277.165 m² nagyságú volt. Feltárt jelentségek száma 10.965. A folyamatos fémkeresésnek köszönhetően közel 6.000 db tárgy (bronzkortól a késő középkorig) került begyűjtésre a réteges humuszolás során. Közöttük két késő bronzkori kincslelet, a többszáz fibula között kora vaskor, kelta és többségükben római koriak, 3 tucat római kori ólomvotív, valamint két langobard pajzsdudor.

A feltárt lelőhelyrészlet szűkebb és tágabb összehasonlításban is nagyjelentőségű, a korábbi feltárásokkal együtt, a Kisalföld területének legnagyobb összefüggő régészetileg megkutatott felületét jelenti. Feldolgozása esetén – a későbbi regionális kutatások etalon lelőhelye lehet. Több időszak (kora vaskor, kelta) telepkutatása szempontjából a feldolgozás során a soproni Krautackerrel vethető össze. Továbbá földrajzi elhelyezkedését tekintve: Bakony, Rába-völgy, Duna – kulcspozíciót foglal el mind a Ny – K-i, mind az É – D-i kulturális kapcsolatok szempontjából. Jelentős adalékkal szolgáltathatnak a megismert kora vaskor, kelta és római kori települési struktúrák valamint a korábban már feltárt több száz síros (mészbetétes, kora vaskori, kelta, római, langobard és avar) temetők. Tágabb, nemzetközi összefüggések vizsgálatát teszi lehetővé az Aunjetitzi kultúra és a Litzen-kerámia, a Gáta-Wieselburg és a DMK elterjedésének és határának kérdésében, a halomsíros és urnamezős kultúrák megjelenésében a térségben, a kora vaskor és a kelták kapcsolataiban (az utóbbi esetében pl. a grafitkereskedelem kérdése), a szkíták és a Hallstatt kultúra kapcsolatában, a római kori település helyében és jelentőségében Arrabona territoriumán.

Szeverényi Vajk – Szalontai Csaba – Priskin Anna – Czukor Péter: Késő bronzkori erődített telep Csanádpalota határában

2011 áprilisa és decembere között megelőző feltárást végeztünk az épülő M43-as autópálya Makó és Nagylak közötti szakaszának nyomvonalán. Csanádpalota határában, Juhász T. tanya lelőhelyen (M43/55. lh.) a terepbejárások adatai szerint késő bronzkori, népvándorláskori és Árpád-kori leletekre számíthattunk. Már a terepbejárások során sikerült azonosítani egy ovális, sánccal és árokkal körülvett erődített részt a nyomvonal mellett néhány 100 m-re, amely légifelvételeken is jól látható. Az ásatás során további késő bronzkori árkok kerültek elő, amelyek egy rendszerbe illeszthetők a légi fotókon láthatóakkal, és együttesen egy kb. 375 ha-os területet vesznek körül. A kb. 10 hektárnyi feltárt területen 81 késő bronzkori objektumot tártunk fel, melynek nagy része gödör illetve erődítési árok; ezek gazdag leletanyagot szolgáltattak. A kerámiaanyag előzetes stilisztikai elemzése alapján a lelőhelyet a Proto-Gáva időszakra datálhatjuk, kb. az i.e. 1300-1000 közötti időszakra, amit az ásatáson előkerült bronz leletanyag is megerősít. Az ásatás és a légifotók eredményei alapján egy igen nagyméretű erődített településsel állunk szemben, amelyet egy ovális sánc-árok, egy azzal koncentrikus félkör alakú árok, valamint egy jóval nagyobb, szabálytalan alakú árokrendszer vesz körül. A település nem egyedi a korszakban, hasonlókat ismerünk Békés megye déli részéről, valamint a határon túlról, Arad és Temes megyékből is. Ezek megjelenése e periódusban igen komoly társadalmi-gazdasági átalakulásokra utal. Az erődített település kutatását a leletmentés után is folytattuk szisztematikus terepbejárással, geológiai fúrásokkal, légifotózással, és a területről digitális terepmodell is készült.

Fekete Mária – Szabó Géza: Eredmények és feladatok a regölyi halom 2011. évi kutatásának tükrében

Egy különleges áldozati állvány lelőhelyének azonosítása során vált nyilvánvalóvá az elmúlt évben a Tolna megyei Regölyben, hogy az áldatlan állapot miatt azonnal hozzá kell kezdeni a szakirodalomban is csak kevésbé ismert Kölcsey utcai halom feltárásához. Februártól – gyakran szabad időnkben is – hónapokon át végeztük az előkészítő munkákat (az anyag begyűjtése, az omladékok átszitálása, a halomba ásott pince, a disznó- és tyúkólak eltakarítása, a romos lakóház és melléképületeinek elbontása, a halom felmérése, talajfúrások, metszetek és rétegek rajzolása). Június közepétől pedig – múzeumi és pályázati támogatás hiányában – nagylelkű szponzoraink és a részt vevő diákok segítségével 3x2 hetes turnusban egy régész tábor keretei között elkezdtük a halom feltárását.

A feltárás kiemelkedő jelentőségű leletei közé sorolható a Kr.e. 7. sz. második felére keltezhető tumulus alatt talált 14x14 m-es boronafalú építmény. A rendkívül gazdag és változatos – ugyanakkor szokatlanul töredékes állapotú – leletanyag hatalmas távolságokat kötött össze. Csak a legfontosabbakat említve: az agancsból faragott Janus-ábrázolás, a faragott-festett agancs- és csontfaragványok, a pikkelypáncélok, a kocsi alkatrészek, a lószerszámok. A vas fokosok, a bronz-, vas és csont nyílhegyek, a bútorveretek és -borítások, a boronafalak bronzlemezből kivágott geometrikus díszei. A fibulák, a gyöngyök, a kar- és nyakperecek, a füstölő-láncok, az üvegek, a helyi és idegen eredetű kerámiatöredékek; a különböző típusú festett, polírozott, jó minőségű korongolt fazekasáru, az üreges peremű tál- és csészetöredékek, a sugárirányban bordázott, vékonyfalú csészék, fedőperemes tálak, fazekak, grafitozott, besimított díszű, festett, fémrátétes edények töredékei.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                  

A leletanyag egyedülálló jelentőségű, melynek segítségével a kutatások számos fehér foltja válik értelmezhetővé. A Dél-Dunáltúl társadalmát a korai vaskorban a Regöly csoport elitje szervezte meg, akiket a történeti forrásokban is megjelenő pannonokkal azonosítunk. Értelmezésünk szerint a területet az i. e. 7. sz. utolsó harmadában elfoglaló törzsek regölyi királyságának több szálból formálódó, indoeurópai, de útján indoiráni elemeket is magába olvasztó vezető rétege:

• gyökereiben, tárgyi kultúrájában, főleg fegyverzetében, lószerszámaiban a Kubán-vidéktől egészen a szibériai Andronovo-kultúráig követhetően mutat kapcsolatokat;
• a leletanyag kerámiái, üvegtöredékei, csontfaragványai és a bronzleletek főleg a lyd Sardis és a késő-hettita-phryg Gordion műhelyei felé mutató kapcsolatai, valamint az anyagból hiányzó szkíta állatstílus alapján feltételezzük, hogy Kis-Ázsián át, délről kerülte meg a Fekete-tengert;
• útja során más népeket, néptöredékeket is magába olvasztott/elragadott – közöttük mesterembereket, akik tovább folytatták magas színvonalú műhelytevékenységüket;
• a terület megszállása során megszervezte és magába olvasztotta a helyi őslakosokat.

A leletanyag történeti kontextusai elég pontosan meghatározható összefüggésekhez vezettek, melyek alapján a Dél-Dunántúlt valamikor Kr. e. 648 után, de mindenképpen Kr. e. 605 előtt kellett elfoglalniuk.

 A feltárásról eddig megjelent ismertetések:

• Világok találkozása Regölyben – Rejtélyes lelet. Élet és Tudomány 2011/28. 870-872.
• Janus a pannonok között, 1. – Január: a kezdet és a vég istene. Élet és Tudomány 2012/3. 70-72.
• Janus a pannonok között, 2. – Keleti gyökerek. Élet és Tudomány 2012/4. 105-107.
• Bronzkori áldozati állvány Regölyből. WMMÉ 33(2011)7-14.
• Janus-szobor Pannoniából, a kora vaskori Regöly csoport lelőhelyéről. WMMÉ 33(2011)15-106.

Római kor

Tóth Zsolt: Régészeti kutatások Pécs, Janus Pannonius utca 10. területén 2010-2011. Cella trichora Sopianae késő római északi temetőjéből

BMMI Janus Pannonius Múzeum 2010. év nyarán régészeti felügyeletet végzett a Pécsi Egyházmegye Pécs, Janus Pannonius utca 10. (Rózsakert) területén elkezdett építkezésén, amelynek során az épülő vendéglátó ipari egység alapozó gödreinek és árkainak megfigyelésére nyílott lehetőség. A római kori északi temető és a középkori város területére eső területen korábban régészeti kutatás nem folyt. A felügyelet alatt a délről és nyugatról támfalakkal megtámasztott, környezetéből kiemelkedő területen sor került egy 2 méter széles, 30 méter hosszú kutatóárok kiásására is a terület rétegviszonyait tisztázandó.

A 2010.06.29. – 2010.08.25. közti időszakban végzett felügyelet során az építkezés területén hat késő római téglasír valamint késő középkori-hódoltság kori gödrök kerültek elő. A kutatóárokban egy nagyobb temetői épület apszisának részlete látott napvilágot. Jelentősége folytán mind a Múzeum, mind az Örökségvédelmi Hivatal szükségesnek látta az épület feltárását, amely tervásatás keretében valósult meg  2010.09.15. - 2010.11.30. és 2011.06.01. – 2011.08.03. közti időszakokban BMMI finanszírozásában, Tóth Zsolt vezetésével.

A még csak vélelmezhető cella trichora területén, a tervásatás előtt Bertók Gábor földradaros felmérést végzett a feltételezéseket igazolandó. A geofizikai módszerekkel végzett kutatás alapján is valószínűsíthető lett egy vaskos falakkal felépített épület.

Az előzetes feltételezések beigazolódtak, egy újabb cella trichorát rejtett a föld, amely egy földfelszín feletti kápolnából és egy földalatti kriptából állt: A kápolna bejárata a déli oldalon volt. Központi tere téglalap alaprajzú, amelyet nyugatról, északról és keletről egy-egy félköríves záródású apszis határolt. A központi tér déli oldala elé egy kis előcsarnokot (narthex) emeltek. Az épületbe egy kétfokú lépcsőn át lehetett bejutni. A kápolna téglalap alaprajzú központi tere alatt kialakított kripta  két helyiségre tagolódik, falazata vakolt, freskós díszítés nem jelentkezett. Temetkezés (téglasír, szarkofág) nyoma nem került elő. Más, a temetőben talált építmények kriptájától eltérően síkfödém zárta a kriptát felül, nem pedig dongaboltozat.

Az épületet az Árpád korban alapozásig visszabontották. A késő középkorban, a római kori épület helyén, részben annak falait felhasználva kőfalazatú lakóház épült. Az elpusztult épület(ek) területén a hódoltság korban, részben kincskeresési céllal, gödröket ástak.

Újabb jelentős régészeti/építészeti emlékkel gazdagodott Sopianae északi temetője, amely egyedi építészeti megoldásokat tartalmaz, s utóélete a hódoltság korig végigkövethető.

Láng Orsolya: Az aquincumi Festőház és környéke: újabb adatok a polgárváros délkeleti régiójának történetéhez

Az aquincumi polgárváros délkeleti részén, a BTM Aquincumi Múzeum látogatóközpontjának Európai Uniós fejlesztése kapcsán 2011-ben is folytatódtak a régészeti kutatások. A 3 szezonon át tartó munka eredményeképpen sikerült közel teljes képet kapnunk a korábban izolált épületként ismert ún. Festőház topográfiai elhelyezkedéséről, alaprajzáról, építési periódusairól és belső díszítéséről. A munka során egy több periódusú és különböző funkciójú részekkel rendelkező, szinteltolásos ún. hosszúház bontakozott ki, amelynek központi traktusa már helyreállítva látható. Az első ízben 70 évvel ezelőtt kutatott épület keleti és nyugati szomszédságának feltárása nyomán pedig a városrész szerkezetéről, utcáiról is képet kaphattunk, amely sok új információval szolgált az aquincumi polgárváros déli részének történetéhez.

A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tisztelettel meghívja Önt

A MÚZEUMI VILÁGNAP ALKALMÁBÓL

a 2011. év néhány jelentősebb

feltárási eredményének bemutatására

  PROGRAM

MÁJUS 15. KEDD 9.30

A fiatal pályakezdő régészek számára a Társulat által 2011-ben alapított

 „Ad astra” díj átadása

10.00 – 13.00

ŐSKORI SZEKCIÓ

MODERÁTOROK: VICZE MAGDOLNA – CZAJLIK ZOLTÁN

Antoni Judit: Ismerkedés az őskori félkész kőeszközökkel: a megközelítés módjai

Harkai István – Mészáros Patrícia – Sz. Wilhelm Gábor: Késő rézkori településrészlet és középső bronzkori birituális temető Kiskőrösön

Ilon Gábor: Beszámoló Győr-Ménfőcsanak – Széles-földek megelőző régészeti feltárásáról 2009–2011

Szünet

Szeverényi Vajk, Szalontai Csaba, Priskin Anna, Czukor Péter: Késő bronzkori erődített telep Csanádpalota határában

Fekete Mária – Szabó Géza: Eredmények és feladatok a regölyi halom 2011. évi kutatásának tükrében

Szünet

MÁJUS 15. KEDD 14.00 – 15.00

 RÓMAI KORI SZEKCIÓ

MODERÁTOR: GABLER DÉNES

Tóth Zsolt: Régészeti kutatások Pécs, Janus Pannonius u. 10. sz alatt: újabb késő római kori temetői épület Sopianae temetőjéből

Láng Orsolya: Az aquincumi Festőház és környéke: újabb adatok a polgárváros délkeleti régiójának történetéhez

MÁJUS 16. SZERDA 10.00 – 12.30

NÉPVÁNDORLÁSKORI SZEKCIÓ

MODERÁTOR: TOMKA PÉTER

Buránszki Nóra – Markó András: Nagykálló–Harangod (M3-59. lh.): egy elpusztított lelőhely kutatásának tanulságai

Beck Attila: V. századi germánok Nagykálló–Harangod lelőhelyen

Gergely Katalin: Késő avar kori házak Nagykálló–Harangod lelőhelyen

Szünet

Liska András – Vári Anita: Bizánci kapcsolatú leletek egy 6. századi sírból

Füredi Ágnes: Pest megye tarsolylemeze

Szünet

MÁJUS 16. SZERDA 13.00 – 17.00

 KÖZÉPKORI SZEKCIÓ

MODERÁTOR: FELD ISTVÁN

Pesti Krisztina  – Tomka Péter – Sümegi Pál: 10–11. századi településrészlet egy többrétegű lelőhelyen. Csorna, Lórét

Szolnoki László – Gyulai Ferenc – Daróczi-Szabó László:           

A Hajdúböszörmény Téglagyár 2. lelőhelyen 2011-ben végzett megelőző régészeti feltárások eredményei. A nyíri izmaeliták Árpád-kori települése

Szünet

Laszlovszky József – Bencze Ünige  – Ferenczi László – Mérai Dóra – Szabó Beatrix: Árpád-kori templom és késő középkori, ciszterci üveggyártó műhely Pomáz–Nagykovácsi pusztán

Buzás Gergely: A zirci középkori ciszterci apátság régészeti kutatása 2011-ben

Tomka Gábor: Beszámoló Budakalász–Kálváriadomb lelőhelyen 2011-ben végzett régészeti kutatásokról

Szünet

Mordovin Maxim – Kolláth Ágnes: A pápai Fő tér középkori átalakulásai a 2011. évi ásatások fényében – Kora újkori kerámia Pápán

Hornok Péter – Rácz Miklós: A kőszegi vár újabb kutatása 2009–2011

            Deák Andrea: Győr, Dunakapu tér – próbafeltárás

     A rendezvény időpontja:

2012. május 15–16. (kedd–szerda)

helyszíne:

a Magyar Nemzeti Múzeum, I. emelet Apponyi-terem