Középkor
Pesti Krisztina – dr. Tomka Péter – dr. Sümegi Pál: 10-11. századi településrészlet egy többrétegű lelőhelyen. Csorna, Lórét
A Csorna, Lórét lelőhelyrészlete az M85 gyorsforgalmi út Enese – Csorna szakaszának beruházásához kapcsolódóan került feltárásra. Csornától mintegy 3 km-re található északkeletre, Győr irányában. Érdekessége, hogy több rétegben találtunk egykori települések meglétére utaló jelenségeket. Így ritka, szinte egyedülálló lehetőség kínálkozott a természeti viszonyok változásának (és az azokhoz való emberi alkalmazkodásnak) a kutatására, környezetrégészeti értékelésére.
A feltárás vezetője Nagy Andrea, a feltáráson részt vevő régész munkatársak: Pesti Krisztina és Tomka Péter. A felső szint kiterjedése: 13 938 m2, ahol 832 objektumot tártunk fel, az őskori szint mérete: 11.069 m2, ahol 268 objektum került kibontásra. Így Csorna, Lórét lelőhelyen összesen 25.007 m2 területen 1100 objektumot tártunk fel.
2011. április 18. - július 12. között 832 objektumot bontottunk ki. A napjainkban is látható humuszréteg eltávolítása után elértük az 10-12. század folyamán lakott réteget. Az Árpád-kori objektumokat egy sárga agyagos öntésrétegbe ásták be, mely helyenként csak 10-20 cm vastag, de egyes területeken eléri a 40-50 cm-t is. E réteg alatt egy fekete, szintén agyagos, kemény kötött talajréteget találtunk. Ez lehetett az őskorban használt „járószint”. A felület D-i és középső részén viszont a jelenkori humuszréteg eltávolítása után homokos, konkréciós talajt találtunk. Itt eredetileg egy folyóhát húzódott, melyet a nedvesebb, szárazabb időszakok váltakozása miatt kialakuló felszíni változások, öntésrétegek nem értek el, ezáltal ez folyamatosan lakott terület volt, kevés Árpád-kori (ház és gödör) és főként rézkori, kora bronzkori objektumok kerültek elő itt (köztük 2 alapárkos ház, melyek mellett megtalálható egy Árpád-kori ház), több objektum esetében megfigyelhető, hogy az Árpád-korból származót ráásták az őskorira. Az Árpád-kori objektumok foltjai sötétek, erősen eltérőek a halovány világosszürkés őskori objektum-foltoktól.
Ezt a koraközépkori települést még a 10. században nyitják és a 12. sz. folyamán hagyják el (legalábbis a feltárt lelőhelyszakaszon előkerült leletanyag tanúsága szerint). A korai datálást az Árpád-koron belül archaikusnak mondható edénykészítési- és díszítési technikák megléte bizonyítja. Az életmód, azon belül a gazdálkodás jellegére házak, tároló gödrök, a speciális vízgazdálkodásra kutak és árkok jelenlétéből következtethetünk.
A feltárási terület É-i felében megfigyelhető egy széles (mintegy 4 m), ÉÉNy – DDK-i irányú, helyenként világosszürkés, helyenként sötétszürkés, homokos sáv, mely egykori patakmeder helyét jelöli. Figyelemre méltó, hogy a sötétbarnás betöltésű Árpád-korra datálható (pl.: 434. gödörbokor, 583. aknakemence) objektumokat ráástak, tehát ennek működése még jóval az Árpád-kor előtt megszűnt.
Szolnoki László – Gyulai Ferenc – Daróczi-Szabó László: A Hajdúböszörmény Téglagyár 2. lelőhelyen 2011-ben végzett megelőző régészeti feltárások eredményei
2011-ben a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága 3 régészeti feltárást végzett Hajdúböszörményben a Téglagyár 2. lelőhelyen egy középiskolai tornaterem és tüzivíz tározó építése, valamint egy lakóépület bővítése miatt.
A nyelvészeti, történeti kutatás már korábban is a város északi részén valószínűsítette a nyíri izmaeliták Árpád-kori települését és ezt a feltevést erősítették meg M. Antalóczy Ildikó 1979-1983 között itt végzett ásatásai.
A 2011-ben folytatott újabb ásatásoknak köszönhetően egy rendkívül intenzív és gazdag leletanyagot eredményező XII-XIII. századi településrész maradványai kerültek napvilágra. 10 nagyméretű földbe mélyített veremházat, 4 földbe mélyítetett gazdasági épületet, 2 külső kemencét, 5 árkot, 3 kutat és közel 50 vermet, gödröt, cölöplyukat tártunk fel.
A területhez mérten kifejezetten nagymennyiségű kerámia és állatcsont leletanyaggal együtt több száz fémeszköz került elő. A vas szerszámok, eszközök mellett nagyon sok ezüst, réz, bronz, ón ruha és ládaveretet, ékszereket, ólom mérlegsúlyokat, egy apró aranydarabot és 48 érmét találtunk.
A feldolgozott több mint kétszáz kg össztömegű földmintában ötven növényfaj 2700 db szenült magját és 7 ételmaradvány töredékét találtuk meg. A legtöbb maradvány rozstól és az árpától származott, közte a hat- és kétsorossal, valamint az ősi csupaszárpával. Jóval alacsonyabb számban volt jelen a közönséges búza, a köles és az abrakzab. Mindehhez változatos zöldségtermelés (kismagvú lencse, mezei borsó, káposzta, görögdinnye) társult. Kultúrgyümölcsök maradványai (dió, meggy) mellett gyűjtögetésből származó vadon termő gyümölcsök magjait is megtaláltuk: fekete eper, kökény, szeder. Kendermakkot is kimutattunk. A lelőhelyen talált növényfajok mennyisége és összetétele, csakúgy, mint az ételmaradványok sajátosnak mondhatók, és jelentős mértékben különböznek az Árpád-kori lelőhelyek archaeobotanikai leletanyagától, de hasonlóságot mutatnak az izmaelita vallású népekhez.
A lelőhelyről meglehetősen nagyszámú állatcsont került elő. A több mint 6000 maradvány túlnyomó részt háziállatokhoz köthető, a vadon élő állatok aránya elenyésző. A meghatározott töredékek 2/3-át a szarvasmarha csontok teszik ki, emögött jóval lemaradva következik a többi faj.
A kutatás talán legfontosabb kérdése a muszlim vallású izmaeliták azonosításának lehetősége volt az állatcsontokon keresztül. Az eredmények meggyőzőnek mondhatók: az állati maradványok közül összesen három sertéscsont került elő, amely mindössze 0,05%-os arányt jelent, szemben az Árpád-kori falvakra jellemző átlagos 10-15%-os mennyiséggel.
Laszlovszky József – Bencze Ünige – Ferenczi László – Mérai Dóra – Szabó Beatrix: Árpád-kori templom és későközépkori, ciszterci üveggyártó műhely Pomáz-Nagykovácsi pusztán
A lelőhely, és a 19. században még világosan felismerhető romok régóta ismertek a középkori kutatás számára, de azonosításával és funkciójával kapcsolatban eltérő elképzelések fogalmazódtak meg. Felmerült, hogy ciszterci kolostorhely, pálos kolostor vagy falusi plébánia templom állt ezen a helyen. Ezeket az egymásnak ellentmondó elképzeléseket a II. Világháború előtt folytatott, jórészt szakszerűtlen ásatások sem tudták bizonyítani. 2005-ben azonosítottuk a lelőhelyet a középkori Kovácsi falu templomával és a körülötte később felépült nagyméretű üveggyártó műhelyt, amely a pilisi ciszterci apátság egyik ipari központja volt.
A 2011-ben végzett négy hónapos régészeti ásatás munka eredményeképpen feltártuk az Árpád-kori, kváderkövekből épült templomot. Az egyhajós, félköríves szentélyzáródású templomnak jelentős maradványai kerültek elő, elsősorban a nyugati homlokzatnál. Az újkori kőkitermelés ellenére a templom minden alaprajzi részletét azonosítottuk. A templomot középkori temető vette körül, amelynek néhány sírját tártuk fel. Az épület fölé védőtető készült, állagmegóvásának és helyreállításának előkészítése megkezdődött.
A templom körül „U” alakban elhelyezkedő műhelyépületek közül az egyik nagyméretű (20x10 méteres) szárny feltárását kezdtük el. A feltárt 10x10 méteres helyiségnek közel 2m magas felmenő részei maradtak meg, belsejében egy leégést követő átépítést lehetett azonosítani, és az ezzel együtt egy szintemelést. Az épület és a templom közötti részen egy vastag feltöltési rétegből a középkori üveggyártás termékei, olvadt üvegdarabok illetve az üveggyártó kemencék speciális kialakítású építőelemei kerültek elő. Ezeket valamelyik műhelyszárny kitakarításakor és az ottani építmények elbontásakor terítették el a templom körül. A másik műhelyépület egy részét is megkutattuk. Ez is legalább 10 m széles építmény volt, de pontos kiterjedése még nem tisztázott.
A romterület mellett azonosítottuk az azzal részben egykorú vízszabályozási rendszer maradványait is. Felmértünk két víztározót (halastavat) és a területen mesterségesen kialakított teraszokat. A tájrégészeti elemek geodéziai felmérése mellett sor került geofizikai mérésre és fémkeresős kutatásra is.
Az ásatást és a hozzá kapcsolódó felmérő munkákat a terület tulajdonosa mint magánberuházó finanszírozta. Ásatásvezető: Dr. Laszlovszky József. Az ásatás munkatársai: Bencze Ünige, Ferenczi László, Mérai Dóra régészek, Barcza Gergely és Szabó Beatrix építészek, Szabó Noémi történész. A tájrégészeti felméréseket Tolnai Katalin és Harmath András végezték.
Buzás Gergely: A zirci középkori ciszterci apátság régészeti kutatása 2011-ben
A zirci ciszterci apátság felkérésére 2011. július 13. és augusztus 16. között a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma ásatást végzett a középkori kolostorépület keleti szárnyánál és a középkori templomépület keleti részénél. Célunk a 2007-ben feltárt és helyreállított keleti kolostorszárny környezetének tisztázása volt, a Hümpner Tibor által 1912-13-ban végzett kutatások hitelesítésével. A munka során feltártuk a keleti kerengőt, a sekrestyét, a déli keresztházat a két déli mellékszentéllyel valamint a négyezet, a szerzetesi kórus és a főszentély déli felét.
2011-es kutatásunk eredménye alapján kimutathattuk, hogy a Zirci apátsági templom szentélyfejének alaprajza nagyjából megegyezett a Hümpfner Tibor által feltételezett, hagyományos, keresztházas, két-két mellékszentélyes ciszterci templomtípusénak. A templom és a kolostor azonban nem egyetlen építési szakaszban készült el. Elsőként a templom alapozása, és vele együtt a keresztház és a szentélyek felmenő falai készültek el. Az építkezés a szentélyekkel indult, ezt folyamatosan követte a déli keresztház építése, amellyel egyidőben már hozzákezdtek a keleti kolostorszárny munkálataihoz is. Az építés második szakaszában, de még a XIII. században épültek meg a templom hosszházának felmenő falai a már kész alapozáson, a főhajó pillérsora a nyugati négyezeti pillérekkel együtt, illetve a pillérek által tartott keresztház-, négyezet- és hosszházboltozat. Ebben az időben alakíthatták ki a déli szerzetesi kaput és mellette a déli keresztház nyugati falához simuló armáriumot is, amit később átépítettek, továbbá a keleti kolostorszárny emeleti dormitóriumából a templomba vezető lépcsőt. Ugyancsak ehhez az építési szakaszhoz tartozhat, vagy még későbbi a déli keresztház tengelyében a templombelsőben álló ismeretlen funkciójú falpillér, illetve a kolostorudvar déli zárófala. A XIII-XIV. században a kolostornak bizonyosan nem volt kőfalú kerengője. A keleti kerengőfolyosó udvari fala egyértelműen Zsigmond király korából származik. A déli mellékhajóból és a kerengőből előkerült, veretes övekkel eltemetett halottak arra vallanak, hogy a későközépkorban a templomban és a kerengőben egyaránt temetkeztek világi személyek.
A XVIII. században, közvetlenül a templom és a kolostor bontását követően épül fel a barokk hátsó kolostorkert kerítésfala, és egy hozzá kapcsolódó nyitott szín. A kerítés építéséhez nagymennyiségben használták fel a templom bontott köveit.
Tomka Gábor: Beszámoló Budakalász-Kálváriadomb lelőhelyen 2011-ben végzett régészeti kutatásokról
A lelőhelyen Budakalász város önkormányzatának finanszírozásával, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága megbízásából végeztünk feltárást 2011 novemberében. A feltárás egyelőre csak a lelőhely jellegének és állapotának tisztására elegendő mélységig történt meg. Két kutatóárokkal és kisebb szelvényekkel 96 m2-en kutattunk.
Első célunk az 1977-ben Tettamanti Sarolta által megtalált falak helyzetének és funkciójának hitelesítése volt. Az ismét előkerült falak egyértelműen azonosíthatók voltak egy középkori templom nyugati tornyának, az ehhez utólag hozzáépült diagonális támpilléreknek, valamint a templom nyugati hajófalának maradványaival. A korábban nem kutatott területen, a meredek terep szélén előkerült a templom egykorú támpillérekkel erősített északnyugati sarka.
A templom északi hajófalába egy egyelőre ismeretlen kiterjedésű kőépület falát (feltehetően egy korábbi templom maradványát) foglalták be. Az egyenes szentélyzáródása alapján 13–14. századinak tartható, a 16. század első felében részlegesen elpusztult templom a falusi templomok átlagos méreténél nagyobb volt: szélessége 11,5 m, míg teljes hossza egyetlen nyugati tornyával együtt 27 m. A templomhajót ágyazóhabarcsba rakott téglákkal burkolták. A hajó nyugati részében részben kőből épült karzat, a templom vállánál a diadalívtől délre mellékoltár maradványai kerültek elő. Apró kőfaragványok a templom aránylag gazdag felszereltségéről, festett vakolattöredékek pedig egykori díszítettségéről árulkodnak. A szentély lábazatát profilált faragványsor zárta. A templom északi hajófalához északról a hajóból megközelíthető kisebb méretű építmény, vélhetően kápolna csatlakozott . E legalább két periódusú épület legfelső járószintje öntött terrazzo, melyről 16. század eleji kerámia és festett vakolatdarabok kerültek elő. Az épületet már a középkor végére cseréppel fedték le. Az egykori falu fölött magasodó dombon a fallal körülvett templomon kívül világi épület is állhatott, legalább is ezt látszik igazolni néhány 15–16. századra keltezhető kályhaszem-töredék. A rom írott forrásokból is ismert 17-18. századi újrahasznosításának rétegét Lipót 1686-os verete keltezi. A legkésőbb a 18. század közepén elbontott épület és egykori temetője területének szakrális jellegét az emlékezet alighanem folyamatosan megőrizte, s a prominens helyzet mellett ez indokolhatta az 1866-os kálvária-keresztek felállítását.
A városi önkormányzat a római katolikus plébániával egyetértésben tervezi a Kálvária területén a rom feltárását, műemléki helyreállítását, és a stációkkal ellátott Kálvária együttesében méltó bemutatását.
Mordovin Maxim: A pápai Fő tér topográfiai fejlődése a 11-18. századokban
A legkorábbi biztosan keltezhető megtelepedés a pápai Fő tér területén az Árpád-korban indult, a 10-11. század fordulójától, de legkésőbb a 11. század első felétől. Ez egy falusias, többrétegű település volt. A korszak előkerült objektumainak túlnyomó része cölöp- és karóhely. Ezekből több földfelszíni épület is kirajzolódott. Az Árpád-kori időszakot egy szürkés, kormos planírozási réteg zárta le. A planírozási réteg egyben a terület legkorábbi szilárd térburkolatának szolgált alapozásként. Ezt a burkolatot egyelőre nehéz pontosan keltezni, de nagyjából a 13-14. század fordulójára tehető.
A tér leburkolása egyértelműen jelezte, hogy az egykori falusias település városiassá vált, a központban egy állandósult, szilárd felületű piactér jött létre. A piactér kezdettől fogva a ma is ismert területet foglalhatta el. A térburkolatot a középkor folyamán többször megújították. Ez általában úgy zajlott, hogy a korábbi köves-kavicsos járószintre jelentősebb sárréteg rakódott le, nagyon sok vaslelettel és még több állatcsonttal. Miután ez a sárréteg már olyan vastag lehetett, hogy a köves burkolat használhatatlanná vált, steril agyagot hoztak és terítettek el az egész piactéren, s azon egy újabb köves-kavicsos felületet hoztak létre. Ez a folyamat 50-80 évenként ismétlődött egészen a 18. századig.
A burkolt piacteret észak felől a templom körüli temető hatalmas körítőárka határolta. Az árok legnagyobb mélysége helyenként elérte a 3,5 m-t. A betöltése alapján az árkot a 15. században töltötték fel, ekkor a tér burkolatát a betöltött árok fölé is kiterjesztették. A templom körüli temető leszűkített területét egy kőfallal vették körbe.
A mohácsi csata és az ország középső területeinek elvesztése minden bizonnyal jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy pápai és a környékbeli lakosság egyre inkább a város erődítésein belül keresett menedéket. Az ásatási eredmények azt mutatják, hogy valamikor az 1520-as évek végétől két házsor épült a templom körítőfala mentén. Az egyik házsor közvetlenül hozzáépülhetett ehhez a körítőfalhoz. A két házsor között egy kb. 5 m széles sikátor volt. A házak mindegyike fachwerk-szerkezetű lehetett. A hatalmas mennyiségű pénz és egyéb aprólelet, ill. a nagyszámú állatcsont arra utal, hogy az épületek földszintjét inkább boltokként hasznosították, így a lakószobák az emeleten lehettek.
A korszak intenzív gazdasági és kereskedelmi életét a sok pénz mellett jelzi az a kis éremegyüttes is, amely az északnyugati ház keleti falánál, a sáros padlóba beletaposva került elő. Erre az időszakra tehető a textilkereskedelem fellendülése is, ugyanis a 16. századi rétegekből került elő a legtöbb és a legváltozatosabb textilplomba.
A házak mind egy erős tűzben pusztultak el. A pénzek alapján ezt a tűzvészt egy konkrét történelmi eseményhez köthetjük, s ez pedig a város a törököktől való 1597-es visszafoglalása. Az írott forrásokból tudjuk, hogy Pápát ostrom nélkül adták fel 1593-ban, Győr elestének hírére, de annál komolyabb harc kellett a város visszavételéhez. A feltárt épületek valószínűleg az ostrom során égtek le.
A tizenöt éves háború után, valamikor a 17. század elején a tér házait újjáépítették, nagyjából azonos helyen, de már kőből. A térelrendezés annyiban módosult, hogy a templom körüli temető körítőfala mellett két új kőház épült, a leégett fachwerk-házak helyén. Ezzel szemben a két déli épület helyét egy óriási pince foglalta el. A 6 m széles és 20 m hosszú pince falai törtkőből épültek. A teljes pincét hatalmas tégladongával boltozták be. A bejárata a keleti oldalról indult, két oldalán bevilágítóablakok helyezkedtek el. Hasonló ablak nyomai kerültek elő a nyugati zárófalon is. Minden bizonnyal a pince felett egy nagyobb épület helyezkedett el, amelyben különböző boltok és lakások lehettek. A pincét nagy valószínűséggel bortárolásra használhatták, s a földszinten történhetett a borkimérés. Az írott források alapján ez az épület azonosítható a város földesurává váló Esterházy család által építtetett központi uradalmi pincével.
A kora újkori tér képének a barokk templom felépítése és az azzal párhuzamosan történő térrendezés vetett véget. Ekkor lebontották a tér összes épületét, a pincét megszüntették, falait részben kibányászták, a boltozatát beszakították. A barokk templom felépítésekor elhordták a templomdomb tetejét, ami kb. 1-1,5 m-es szintsüllyesztést jelenthetett. Ennek a földjét részben a pincébe töltötték. Ez a rendezés az 1790-es évek körül zárult.
Kolláth Ágnes: Pápa kora újkori kerámiaművessége
A pápai Fő tér feltárásából származó gazdag, 16-18. századi leletanyag egyik fontos csoportját képezi az a több tízezer cseréptöredék, melynek nagyobb része az uradalmi pince betöltéséből került elő. Az épületet 1790-es években bontották le, de a pince megszüntetéséhez többek között a tér magasabb területeiről eltávolított földet használták föl, mely korábbi leleteket is tartalmazott. Ez a viszonylag későn záródó, ám egyértelműen zárt együttes a jól keltezhető rétegekből kikerült anyaggal együtt értékes támpontokat adhat a kora újkori és a néprajzi kerámiatípusok közötti átmenet kutatásához.
A városban e korszakban bizonyíthatóan folyt edénygyártás (a fazekascéh 1661-ben alakult), így lehetőség nyílik a regionális jellemzők megfigyelésére, még az importtárgyak – mint például az ónmázas habán kerámiák – Pápa kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltérképezésében segíthetnek. A 16-17. századi leletek feldolgozásával – mivel a kutatás eddig inkább a hódoltság anyagi kultúrájára fókuszált – a Magyar Királyság területén élők mindennapjait is jobban megismerhetjük.
Bár e feldolgozó munka még csak kezdeti fázisában tart, a helyszíni megfigyelésekkel kiegészítve és más lelőhelyek anyagával összevetve máris szolgál részeredményekkel, melyek az előadáson bemutatásra kerülnek.
Hornok Péter – Rácz Miklós: A kőszegi vár újabb kutatása 2009-2011
A kőszegi vár nagymérvű beépítéseket és szintsüllyesztéseket magával vonó teljes felújítására utoljára 1960-62-ben került sor, a régészeti feltárást illetve szakfelügyeletet akkor Holl Imre vezette. A 2011-ben kezdődött újabb teljes körű felújítás során újabb jelentős szint alatti bővítéseket terveztek, jelentős részben a régészeti információk figyelmen kívül hagyásával.
A statikai tervezés által előírt próbafeltárásokra 2009-2010-ben került sor. A próbafeltárás a 13. századi északi szárny előterében többek között egy mélyebb járószinthez kapcsolódó korábbi cölöpszerkezetes építmény kis részletét hozta napvilágra, melyet az épületszárny felépítésével összefüggő, illetve azt követő legalább másfél méter vastag, a próbafeltárással több ponton is átvágott feltöltési rétegsor fedett. A déli falszorosban a utóbb áthelyezett külső várfal első – késő-középkori – nyomvonalát foghattuk meg.
A megelőző feltárásokra 2011-ben került sor. Az ÉNy-i falszorosban azonosítottuk az 1532. évi ostrom rétegét, valamint elértük a vár építését megelőző, esetleg azzal összefüggő 13. századi rétegeket. Az ÉNy-i torony melletti, jelenlegi állapotában azzal összeépített, első emeletig feltöltött helyiség feltárásakor kiderült, hogy a Ny-i szárny felépítésével az udvar többi részétől elzárt udvarrész fölött egyidejűleg födémet alakítottak ki. Az így létrejött, valószínűleg tároló funkcióval bíró helyiség megközelítése érdekében a palota Ny-i falán ajtót nyitottak. A helyiség az ostrom alatt elpusztult és a szomszédos palotával együtt feltöltötték, majd a 17-18. sz. folyamán ezen a feltöltésen egy árnyékszéket alakítottak ki. A feltárás során elértük a torony, a palota és a Ny-i szárny alapozását, valamint a vár építését közvetlenül megelőző rétegeket.
Deák Andrea: Győr, Dunakapu tér – Próbafeltárás
2011. július 8 – 2011. november 8-a között került sor Győrben a Dunakapu tér területén próbafeltárásra. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a tér rekonstrukcióját határozta el, amelyhez kapcsolódóan egy esetleges mélygarázs terve is felmerült. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen régészeti jelenségekkel kell számolni és hogy azok befolyásolják, illetve lehetővé teszik-e a mélygarázs megépítését.
Győrben a XVI. század folyamán épül meg az ország egyik legmodernebb erődje. Az erőd 7 fülesbástyája közé tartozik a Duna-bástya, amely az északi falszakasz középső részén helyezkedett el. Tőle nyugatra kell keresnünk, a korabeli ábrázolások alapján a Duna-kaput, amelyről a későbbi tér a nevét kapta. A kutatás megkezdése előtt is várható volt, hogy a bástyabelső építményeit rejti a föld. Kérdéses volt azonban, mennyi marad meg belőle. Az 1930-as évek elején, amikortól a terület térként funkcionál, elbontják az itt található épületeket, köztük a bástyát is.
A tavalyi évben 5 kutatóárokban, 860 m² területen, a feltárt terület közel felénél 4 méteres mélységig folyt az ásatás, amely során feltártuk a bástya Ny-i ágyúfolyosóját, egyik ágyútermét, valamint 30 m hosszú szakaszon a külső várfalat és a hozzá tartozó támpilléreket.
Az előadásban az erőd előkerült részeit szeretném bemutatni, illetve nagy vonalakban kitérni arra is, hogyan kapcsolhatók össze a kutatás eddigi eredményeivel. Szintén röviden, mintegy bevezetőként a téren megfigyelt rétegtani viszonyokról is szeretnék szólni. A régészeti réteghez köthető leletanyag zöme a 16-17. századból való, tisztítása, restaurálása jelen pillanatban is folyik, jelen előadás témájához nem is illeszkedik szorosan, így erre nem fogok kitérni.
Címkék: saját programok