Király Ágnes: A sajószentpéteri neolitikus kút
A 26. számú főút Sajószentpétert elkerülő szakaszának építéséhez kapcsolódó megelőző régészeti feltárások során, 2012. november-decemberében egy egyedülálló, a középső neolitikum (AVK II.) idejéből származó kútra bukkantunk (Sajószentpéter – Harmadik vető, 3. lelőhely). A 3,6 méter mély kútakna alján, az állandó talajvízszintnek köszönhetően 60 cm magasságig konzerválódott fabélés szerkezete Magyarországon - de talán egész Európában - egyedülálló, a maga nemében az eddig ismert legidősebb példány.
A faszerkezet négy ívelt, együttesen egy 90 cm átmérőjű gyűrűt alkotó részből állt, amelyeket nagy valószínűséggel egyetlen – 200-250 éves – tölgyfa törzséből alakíthattak ki. A cikkekre hasított, kivájt, majd palló vastagságúra munkált, oldaléleikhez közel egy-egy lyukkal ellátott darabokat az ovális kútakna egyik felében egymás mellé helyezték, majd csuklónyi vesszőnyalábokkal (vesszőből sodort „kötéllel”) egymáshoz kötözték. Belsejében az egykori használat során a kút aljára hullott/ejtett tárgyak: egy kiöntőcsöves korsó és egy – eddig ugyancsak párhuzam nélküli – rönkből kivájt, vályúszerű fatárgy került elő.
Magán a bélésen több típusú megmunkálásnyomot sikerült azonosítanunk: az egykori fatörzs külsejének egy részén rajtahagyták a kérget/háncsot, a maradék területeken pedig éppen csak ledörzsölték. Mind a bélés belső oldalán, mind pedig az egyes darabok élein tisztán kivehető, kisméretű balta/vésőnyomok látszanak, melyek a felületek precíz, aprólékos eldolgozására szolgáltak. A faszerkezet alsó felét néhány helyen harántirányban, egy szélesebb baltával vágták el, főként azonban a munkagödörrel átellenben lévő részén – déli és keleti oldalán – ék alakúra faragták. Az egyes darabok összekötözésére szolgáló lyukakat ugyancsak baltával alakították ki: általában a rönk belső oldalán, tölcséresen szűkülő körben kezdték a faanyagot eltávolítani, majd amikor az már elérte a kívánt vékonyságot, egy megfelelő eszköz segítségével kiütötték a helyéről a maradék részt. Ennek a műveletnek a nyoma számos darabon megfigyelhető: a lyukak külső oldalán sokszor hosszú hasadásnyomok, illetve azok baltával leütött végei árulkodnak a szabályozatlan erőhatások okozta, „nem kívánt mellékhatásokra”.
A kútban felhalmozódott üledék az akna fogságába esett kisrágcsálók csontjait, rovarok kitinpáncéljának töredékeit és további növényi maradványokat (pl. levélnyél, mogyoróhéj, tölgyfakupacsok, stb.) is magában rejtette. A fabélés bolygatatlan rétegsorából pollenmintát vettünk, melyet Dr. Magyari Enikő (ELTE-TTK) gondjaira bíztunk. A teljes betöltést bezsákoltuk, azokat Pomázi Péter, a mainzi Johannes Gutenberg-Universität doktorandusza már át is flotálta, növényi makrofosszília-vizsgálatait a nyár folyamán végzi el. Mind a fabélés, mind pedig a vesszőkötések dendrokronológiai elemzésén Dr. Grynaeus András dolgozik (összehasonlító minták híján ez egyelőre sajnos csak egy lebegő kronológiai sorozatra/klímarekonstrukcióra lesz elegendő), az abszolút keltezést - egyelőre három faminta alapján - pedig az MTA-ATOMKI Hertelendi Ede Környezetanalitikai Laboratóriuma (Debreceni Egyetem) végzi.
2013. április 17-én megtörtént a faszerkezet elemeinek 3D-szkennelése is (SziMe3D Kft.), melynek segítségével - főként a megmunkálásnyomok esetében - a kézi módszereknél pontosabb méréseket végezhetünk majd, illetve reményeink szerint lehetőségünk lesz egy hiteles, térbeli rekonstrukció készítésére is. A faanyag konzerválása jelenleg is szervezés alatt áll.
Paul R. Duffy – Gyucha Attila – Paja László – Parditka Györgyi: Előzetes beszámoló a Bronze Age Körös Off-Tell Archaeology (BAKOTA) kutatási program keretében a Békés 103. lelőhelyen végzett kutatásról
Előadásunkban a Bronze Age Körös Off-Tell Archaeology (BAKOTA) kutatási program keretében a Békés – Jégvermi-kert, Lipcsei-tanya (Békés 103.) lelőhelyen megkezdett kutatásról számolunk be.
A topográfiai terepbejárások során a területen feltérképezett bronzkori lelőhelyek, valamint a 2004-ben azonosított, középső bronzkori urnatemetőre utaló felszíni nyomok vizsgálata céljából 2011 márciusában és áprilisában összességében 3 hektárnyi területet lefedő intenzív terepbejárásra, valamint szisztematikus felszíni gyűjtésekre került sor. A leletanyag értékelése során kirajzolódott leletkoncentrációk különböző korszakokhoz köthető megtelepedések és egy - ezektől részben elkülönülő - bronzkori urnatemető jelenlétét támasztották alá.
Az eredményeket figyelembe véve október hónapban vette kezdetét a lelőhely komplex vizsgálata, mely során különböző jellegű geofizikai felmérésekre, fémkereső műszerrel történő vizsgálatra és régészeti feltárásra került sor.
A geofizikai elemzések során kiemelt jelentőséget kapott a magnetométeres műszer és a földradar az urnasírok azonosításában és feltérképezésében történő hasznosíthatóságának kérdése.
A bronzkori temető hitelesítése, valamint kiterjedésének körvonalazása érdekében - a felszíni gyűjtés során azonosított leletsűrűsödéseket, valamint a geofizikai adatokat figyelembe véve - több kutatószelvény került megnyitásra. A feltárások során - egyéb típusú objektumok mellett - 6 temetkezés került elő, három különböző rítust képviselve (urnás, szórt hamvasztásos, csontvázas). A lelőhelyrészről korábban előkerült, illetve a feltárás során felgyűjtött bronzkori kerámiaanyag gyulavarsándi és szőreg-perjámosi stílusjegyeket egyaránt hordoz magán.
A feltárást követően megkezdett vizsgálatok közül kiemelendőek a komputertomográf vizsgálatok, melyek a sírokban talált edények tartalmának roncsolásmentes megismerését lehetővé téve útmutatóul szolgálnak mikrofeltárásukhoz, és ezáltal antropológiai és régészeti szempontú értékelésükhöz.
A 2012-ben is folytatódó kutatás kiemelkedő jelentőséggel bír, mivel egyrészt a békési lelőhely az első temetőre utaló adat a Körös-vidék középső bronzkorából, másrészt a korszakból ismert további temetőkkel való összehasonlító elemzés az Alföldön feltételezett gazdasági és politikai szempontú szerkezeti változatosság mélyrehatóbb megismerése tekintetében fontos információkkal szolgálhat.
Savanyú Bálint Késő bronzkori telep és urnatemető Aba-Rác-völgy-dűlő lelőhelyről
Az Aba-Rác-völgy-dűlő lelőhelyen 2012. október és december között zajló megelőző régészeti feltárást a 62. számú főút elkerülő szakaszának építése tette szükségessé. A nyomvonalba eső lelőhely egy ÉNy-DK-i irányú domboldalon fekszik, melyet É-ról a Székesfehérvár-Pusztaszabolcs vasútvonal, míg D-i irányból a Dinnyés-Kajtori csatorna határol. A lelőhely a csatornába futó, ÉNy-DK-i irányú Három-ág-völgy és a szintén ÉNy-DK-i irányú Rác-völgy között fekszik. Az ásatás területétől légvonalban 2,5 km-re DNy-ra található az Aba-Belsőbáránd-Bolondvár nevű bronzkori földvár, míg 700 méterre ÉNy-ra Czajlik Zoltán a Rác-völgy mellett légifelvétel alapján azonosított földsáncokat.
A székesfehérvári Szent István Király Múzeum (korábban Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága) irányításával zajló kutatásokat 2010-ben a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat próbaásatása előzte meg, ekkor késő bronzkori és kelta gödrök, valamint szórvány középső neolit kerámia került felszínre. A 2012-es munkálatok folyamán középső neolit, a Zselíz kultúrába sorolható cölöpszerkezetes építmények nyomai és a hozzájuk tartozó gödrök, a késő bronzkori Urnamezős-kultúra nagy kiterjedésű telepe, 18 darab, azonos korszakba keltezhető hamvasztásos, urnás temetkezés, valamint a Dinnyés-Kajtori csatorna partján, a feltárás D-i részén kelta település házai, tárológödrei kerültek elő. A temető sírjai az ásatás É-i szélén helyezkednek el, a közvetlenül mellette fekvő vasútvonal építési munkálatai során valószínűleg számos sír elpusztult.
A késő bronzkori telep a feltárási terület közepén húzódik, mind Ny-i, mind K-i irányban tovább tart a nyomvonalon kívül. Az ásatás során a korszakból se földbe mélyített, se cölöpszerkezetes földfelszíni építményt nem sikerült azonosítani, ellenben nagy számban kerültek elő méhkasos oldalú tárológödrök, kisebb, bizonytalan funkciójú gödrök, árkok. A telep a már restaurált, feldolgozott kerámiaanyag alapján a késő Halomsíros-korai Urnamezős periódusba keltezhető.
A temető sírjai a nyesés során folt nélkül, szórtan jelentkeztek a recens járószinttől számított 60-120 cm mélységben. A humuszolás közben talált edénytöredékek alapján sok sírt romboltak szét a mezőgazdasági munkálatok, valamint a sírokat a vasútépítés során is bolygathatták. A temető a településtől térben elkülönülve, attól mintegy 80 méter távolságban helyezkedik el. Az urnaként szolgáló edények mellett síronként 2-6 darab további edény került elő. Csak 3 sírból ismert kis méretű, a hamvasztás közben erősen roncsolódott bronztárgy: a legnagyobb közülük egy kerek átmetszetű karperec töredéke volt. A temető az előkerült leletek alapján az Urnamezős kultúra III.-IV. fázisába datálható.
Szabó Gábor: Kincsek kontextusban. Hitelesítő ásatások egy parádi, egy szilvásváradi és egy tállyai késő bronzkori depólelet lelőhelyén.
2006-ban egy kutató programot indítottunk, amelynek elsődleges célkitűzése az volt, hogy az illegális fémkeresőműszeres rablások károkozását ellensúlyozva, minél több eredeti leletösszefüggésében feltárt bronzkori kincsleletet tárjunk fel és mentsünk meg. A program fontos célja volt az is, hogy a kincsek feltárásával egy olyan információs bázist képezzünk, amelynek segítségével közelebb kerülhet a régészeti kutatás annak a kérdésnek a megoldásához, hogy miért rejtették el ezeket a leletegyütteseket.
2007 óta több, általunk felderített kincsegyüttes lelőhelyén végeztünk nagyobb felületet érintő, a depók tágabb leletösszefüggését vizsgáló ásatást. Ezek között külön kategóriát képeznek a hegyvidéki zónában, erdővel fedett területeken végzett munkáink.
Az előadásban bemutatandó lelőhelyek mindegyikén tárgyai összetételükből adódóan már pusztán önmagukban is érdekes, gazdag bronzkincseket sikerült feltárnunk. Mivel mindhárom lelőhely gyökeresen eltérő kincskontextust jelenít meg, példájuk alkalmas lehet arra is, hogy megvilágítsa a deponálási szokások térbeli összefüggésének sokszínűségét.
Czajlik Zoltán – Holl Balázs – Puszta Sándor – Vicze Magdolna – T. Németh Gabriella: Új eredmények az Érd-Százhalombatta-i koravaskori halomsírmező topográfiai kutatásában
Az egyik legrégebben ismert hazai régészeti lelőhely, az Érd-Százhalombatta-i koravaskori halomsírmező archív, térképészeti, valamint régészeti célú légifényképes kutatásának, továbbá magnetométeres geofizikai felmérésének és terepbejárásának eredményeit mutatjuk be. Az új módszerek alkalmazásának köszönhetően az MRT 7. kötetében 1986-ban megjelent, 123 halomra, illetve halomnyomra vonatkozó adat módosítandó. Az 1934-2012 között készült légi fényképek alapján kb. 60, a 2012-2013-as geofizikai felméréseknek köszönhetően pedig további kb. 40 elpusztult halomra emlékeztető körárkos jelenséget azonosítottunk. Az újonnan dokumentált jelenségek figyelembe vételével a sírmező topográfiai képe megváltozott, sem a sírok elrendeződése, sem a nekropolisz határai nem tekinthetők véglegesnek. Az eddig főként a lelőhely középső zónájára szorítkozó kutatások alapján elkerülhetetlennek tartjuk a halomsírmező teljes területének távérzékeléses módszerekkel történő felmérését, illetve néhány újonnan megismert körárkos jelenség feltárását.
A kutatások az ELTE BTK Régészettudományi Intézete és a százhalombattai Matrica Múzeum együttműködésében, Százhalombatta városának anyagi támogatásával valósultak meg. A szerzőkön kívül Rupnik László és Kovacsóczy Bernadett régészek, Blay Adrienn, Groma Katalin, Kocsis-Buruzs Gábor, Koltai Anna, Nagy Gergely, Polyák Teodóra és Toronyi Alexandra régészhallgatók vettek részt a terepi munkában, a repülővezető Cziráki Péter és Talabos Gábor volt.
Címkék: saját programok
