Beszámoló a Bogyay Tamás emlékülésről

 

A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat és az MTA Művészettörténeti Kutatóintézete közös rendezvénye

 

 Előadások

 

 

 

  

 

Bogyay Tamás történész-művészettörténész az Eötvös Kollégium tagjaként végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. A művész a korai középkorban című doktori disszertációját summa cum laude minősítéssel védte meg. Egyetemi tanulmányai után Berlinben a Collegium Hungaricum, Rómában a Magyar Történeti Intézet ösztöndíjasa volt. 1935 és 1940 között a zalaegerszegi királyi tanfelügyelőségen dolgozott segédfogalmazó-gyakornokként, 1940-tól 1945-ig a Vallás és Közoktatási Minisztérium tisztviselője volt. Feleségével, Halliárszky Mimivel 1945 elején a budapesti Szépművészeti Múzeum műtárgyszállítmányának egyik kísérőjeként Bajorországba került, ahonnan már nem jöhetett haza. 1952 után Münchenben élt. Kőszegi Ákos néven 1952–1974 között a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. 1962-ben a Müncheni Magyar Intézet egyik alapítója és első igazgatója.

Munkássága során behatóan foglalkozott a magyar történelem korai korszakaival, Szent István királlyal, a Szent Koronával. A jáki apátsági templomról és Zala megye középkori építészeti emlékeiről ma is alapvetőnek számító tanulmányokat adott közre. Számos tanulmányt szentelt Johannes Aquila tevékenységének.

1985-ben látogathatott először Magyarországra, s ettől kezdve haláig tevékenyen részt vett a hazai tudományos életben. 1990-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorrá avatta. Hamvait Badacsonyban, a családi kápolnában helyezték örök nyugalomra.

A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat és az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet által közösen szervezett konferencia előadói igyekeztek Bogyay Tamás sokoldalú életművét több oldalról megvilágítani. Ennek köszönhetően valódi interdiszciplináris emlékülés alakult ki, történeti, családtörténeti, régészeti és művészettörténeti előadásokkal. Ez utóbbiak között nagy ívű életmű áttekintést és egy-egy speciális témát hallhattunk. Az előadók ismertették azokat az újabb eredményeket, melyek a Bogyay Tamás által elkezdett kutatásokban 1994 óta születtek. Számos, korábban publikálatlan fényképet láthattunk a családi és a regensburgi Magyar Intézet archívumából. Újdonság volt a Csemegi Józseffel folytatott levelezés felvillantása, melynek közlése tudománytörténeti szempontból. rendkívül hasznos lenne. Többen érintették a Bogyay-hagyaték feldolgozásának szükségességét, ami tizenöt év után, úgy tűnik, végre komolyan megindulhat. A tartalmas, színvonalas előadások után egy 1988-ban készült dokumentumfilmet láthatott a közönség, melyben Bogyay Tamás életéről és munkásságának főbb csomópontjairól beszélt.

A konferenciát megtisztelte a Németországban és Magyarországon élő Bogyay család is. Visszhangja egyértelműen pozitív volt. Az előadásokat az Ars Hungarica 2009-es évfolyamában szeretnénk közölni.

 

  

 

Bogyay Tamás, mint ezt hatalmas levelezése és kollégáim meleg hangú elbeszélései, nekrológjai bizonyítják, mindvégig fönntartotta kapcsolatát a Művészettörténeti Kutató Csoport, majd Kutatóintézet munkatársaival az emigrációban.

Kovács Éva már hatvanas évek közepétől, majd Marosi Ernő, Tóth Melinda, Wehli Tünde a hetvenes évektől kezdve az egyre rendszeresebbé váló müncheni tartózkodásaikkor sohasem mulasztották el fölkeresni. Különlenyomatokkal, az idehaza eléggé bajosan megszerezhető friss szakirodalommal távoztak tőle. Kimerítő eszmecserét folytattak vele, melynek során mindig megosztotta velük új kutatási megfigyeléseit, eredményeit a magyar Szent Koronáról, az Árpád-kori kőfaragványokról, Jákról, Johannes Aquiláról vagy az esztergomi Porta Speciosa-ról. Egyszóval a középkori magyar művészet kardinális jelentőségű emlékeiről és problémáiról. Bogyay Tamás abszolút szellemi mércét jelentett számukra. A Marosi Ernő, majd Galavics Géza vezette Régi Művészeti Osztály tudatosan és következetesen tovább folytatta az általa megkezdett kutatásokat. Előfordult, hogy a címmel is kifejezték ezt az azonosulát. Például Wehli Tünde: 13. századi magyarországi ívmező domborművek című tanulmánya egyértelműen a Regnum 1940–1941-es számában közölt Isten Báránya. Adatok az Árpád-kori templomkapuk ívmező díszítésének ikonográfiájához írására utal. Wehli Tünde tanulmánya a Művészettörténeti Kutató Csoport és székesfehérvári István Király Múzeum közös kiadványában, az Árpád-kori kôfaragványok címû katalógusban jelent meg, melynek előzéklapjára a következő ajánlás került: „Bogyay Tamásnak érdekes kiállítás helyett sajnos csak írásos tükörképét ajánlja szeretettel Tóth Melinda.” Ezek a rejtett, eldugott utalások nem kis bátorságot és kiállást jelentettek azokban az években.

Jómagam 1985. október 3-án láttam először, amikor a Kutató Csoport meghívására, több évtizedes távollét után végre engedélyezték hazautazását. A középkori magyarországi művészet néhány művészetszociológiai problémája című előadását a Johannes Aquila kérdéskörnek szentelte, mely már az ötvenes évektől kezdve foglalkoztatta. A tanácsterem, ezt talán mondanom sem kell, zsúfolásig megtelt. Valamennyi kollégám ott volt, de eljött, szinte valamennyi medievista kutató is, hiszen mindenki kíváncsi volt az élő legendára. Kitűnő előadása után Tamás bácsit Marosi Ernő végigvezette az akkor még a Prímási Palotában működőintézeten, s ha jól emlékszem, a Pecsétgyűjteményben hosszasabban elidőzött. Előadása egy évvel később megjelent az Ars Hungarica-ban, mely a mai napig megkerülhetetlen alapmű a téma kutatóinak.

Tamás bácsi ettől kezdve többször hazalátogatott, s ha tehette, minden alkalommal fölkereste az intézetet. 1988-ban Ézsiás Anikó szerkesztésében, Szakály István rendezésében egy dokumentumfilmet forgattak róla. Az egyik kérdező Marosi Ernő volt.

Az 1990-es évek elején kezdődött meg a jáki apátsági templom régészeti-műemléki kutatása, amelynek egyik oszlopos tagja az intézet fiatal munkatársa, szobatársam, Szentesi Edit lett. Tőle tudom, hogy mennyi segítséget nyújtott az ásatások, felmérések során felmerülő kérdések tisztázásában.

Bogyay Tamás örvendetesen megszaporodott látogatásainak 1994-ben bekövetkezett halála vetett végett. Hagyatékának egy részét az intézet kapta meg. Ügyintézésével Wehli Tündét bízták be. Máig tisztázatlan körülmények miatt az anyag. egy jelentős hányada az utazás során eltűnt. A szerencsésen megérkezett hányad. A könyvtárba került. Wehli Tünde írta meg nekrológját, s állította össze első bibliográfiáját is a Művészettörténeti Értesítőben. Még halálának évében az Ars Hungarica-ban Kovács Éva méltatta az elhunytat és ebben a számban jelent meg az 1988-as TV interjú is. Két évvel később Ják és Esztergom, Bogyay Tamás művészettörténeti munkásságának két sarokpontja címmel Marosi Ernő írt tudománytörténeti összegzést a Magyar Egyháztörténeti Évkönyv 1996-os emlékszámában.

Időközben a Müncheni Magyar Intézet Irattárában maradt hagyatékkal K. Lengyel Zsolt foglalkozott, aki az Ars Hungarica 35. évfolyamának 2007/1-es számában közölt egy átfogó tudománytörténeti összegzést bőséges jegyzetapparátussal Bogyay Tamásnak az emigrációban kifejtett magyarságtudományi munkásságáról, s egészítette ki irodalomjegyzékét a kéziratban maradt művekkel, a különböző eldugott, nehezen hozzáférhető helyen közölt írásaival, recenzióival A Münchenben őrzött fényképeket és levelezést 2008-től Havasi Krisztina dolgozza fel részben ösztöndíjak, részben egy. 2009-ben kötött intézményi megállapodás keretében.

Bogyay Tamás és a Művészettörténeti Kutatóintézet kapcsolata tehát mindvégig töretlen volt. A diskurzus mind az emigráció éveiben, mind a rendszerváltozás után folyamatosan működött, s igen termékenynek bizonyult. Úgy tűnik végre, hogy hagyatékának sorsa is rendeződni látszik, melynek teljes jegyzékét talán hamarosan kézbe vehetjük. Levelezéséből is izgalmas dolgok várhatók. S ha ezek az írások megjelennek majd, jó lenne a további kiadandó munkákon is elgondolkodni. Például egy gondosan megjegyzetelt tanulmánykötet megjelentetésére. Fontos lenne, mert nem elavult, ásatag művekről van szó. De remélem azt is, hogy e konferencia előadásai is megjelennek rövid időn belül az Ars Hungarica-ban a Társulat és az Intézet által rendezett korábbi konferenciákhoz hasonlóan.