A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat 2012-ben Rómer-éremre jelölte
Müller Róbert régészt
Müller Róbert régész, a történelemtudomány-régészet kandidátusa, a keszthelyi Balatoni Múzeum nyugalmazott igazgatója hosszú és sokrétű szakmai pályafutását méltatni hálás feladat, bár a laudatio műfaja nem engedi meg az életmű teljes körű bemutatását. Céltudatos, egyenesen ívelő, 45 évre visszatekintő életútja során – melynek középpontjában mindvégig a régészeti örökség feltárása, megőrzése és közzététele állt – a fővárostól távol is sikerült olyan múzeumépítő tudóssá, nemzetközi hírű kutatóvá válnia, aki emellett jelentős szerepet vállalt a hazai szakmai közéletben és szűkebb pátriájának (Keszthely és környéke, Zala megye) társadalmi, kulturális életében is. Életútja ezért is követésre méltó.
Müller Róbert 1944-ben született Szombathelyen. 1967-ben régész, majd 1969-ben történelem szakon szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 1978-ban, az egyetemi doktori cím elnyerését követően, a történelemtudomány-régészet kandidátusa lett. Munkája mindvégig Keszthely környékéhez és Zala megyéhez kötötte, pályafutását 1967-ben a zalaegerszegi Göcseji Múzeum segédmuzeológusaként kezdte, majd 1970-től a keszthelyi Balatoni Múzeum régésze, s 1979-től egészen 2005-ben történt nyugállományba vonulásáig az intézmény igazgatója volt.
A terepi munka mindvégig fontos eleme volt munkásságának, mely hangsúlyosan választott korszaka, a népvándorlás kor, kora középkor tematikája köré szerveződött. Nemzetközi jelentőségű kutatásokat végzett több éven keresztül Keszthely-Fenékpusztán a késő császár kori erőd területén, de avar kori és Karoling-kori feltárásait is nemzetközi érdeklődés kísérte. Később bekapcsolódott az autópálya feltárásokba is, s tapasztalatával segítette a minél hatékonyabb régészeti munkát. Megjelent ásatási jelentései alapján 1968 és 2006 között csaknem 80 régészeti feltárást végzett. A tereptől azonban máig nem vált meg, figyelemmel kíséri az ifjabb generációk ásatásait, s gyakori helyszíni látogatásai során tanácsaival járul hozzá a kutatások sikeréhez.
Terjedelmes publikációs jegyzéke meggyőzően támasztja alá sikeres tudományos pályafutását, jelezve azt is, hogy nemcsak a régészeti emlékek felszínre hozását, megőrzését, hanem szakmai-tudományos hasznosulását is fontosnak tartotta, tartja. Legutóbbi bibliográfiája 115 publikációt tartalmaz, melyek csaknem fele, 53 idegen nyelvű, ami megalapozta nemzetközi kapcsolatait és elismertségét. Számos tanulmánya (32 tanulmány) jelent meg külföldi szakmai folyóiratokban, tanulmánygyűjteményekben, de több nemzetközi együttműködés keretében megvalósult kiállítás katalógusában is részt vállalt. De nem szabad említés nélkül hagyni önálló tudományos monográfiáit sem. A négy mű közül kandidátusi disszertációjának 1982-ben megjelent változata „A mezőgazdasági vaseszközök fejlődése Magyarországon a késővaskortól a törökkor végéig” máig gyakran idézett munka a témát érintő publikációkban. Minden bizonnyal hasonló, ha nem nagyobb szakmai népszerűség vár – ezúttal nemzetközi terepen is – legutóbb megjelent könyvére. A „Die Gräberfelder vor der Südmauer der Befestigung von Keszthely-Fenékpuszta” című, 2010-ben megjelent munkája tudományos életművének kimagasló állomása. A Keszthely-fenékpusztai lelőhellyel a szerző kapcsolata nemcsak tudományos, hanem – ahogy a munka előszavában erről maga vall – személyes, s kutatása végig kísérte hosszú szakmai pályafutásán. Először 1958-ban osztálykirándulás alkalmával járva a lelőhelyen, keszthelyi gimnazistaként határozta el, hogy régész lesz, majd régész hallgatóként 1963-ban már részt vett az ott folyó ásatáson, 1971-ben pedig már önállóan vezette a feltárást Fenékpusztán. Ezt még számos feltárás követte a helyszínen a több mint három évtized során, a hosszú kutatási folyamat tudományos eredményeit foglalta össze a monográfia, mely olyan, hosszú ideje a tudományos érdeklődés középpontjában álló kérdésekre keresi és sok esetben meg is találja a választ, mint a római továbbélés, a kontinuitás és a temető etnikai hovatartozásának kérdése.
A terepi és a tudományos munka mellett jutott ideje arra is, hogy az eredményeket széles körben népszerűsítse, s nemcsak a szakma, hanem az érdeklődő nagyközönség felé is. Ennek legfontosabb terepét a kiállítások jelentették. Hosszú pályafutása alatt több kiállítást rendezett, vagy közreműködött rendezésükben. A keszthelyi Balatoni Múzeum állandó és időszaki kiállításai mellett számos nemzetközi együttműködésben megvalósult kiállítás rendezője és közreműködője is volt Ausztriától Németországig, Csehországtól Szlovéniáig. Tudományos elismertségét mutatja, hogy a konferenciák mellett több külföldi egyetem, tudományos társaság hívta meg előadásra Graztól Berlinig, Brnotól Ljubljanáig.
Tudása, tapasztalata hasznosult a hazai szakmai közéletben is. 1990-től tagja volt az Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Bizottságának, valamint több ciklusban közreműködött az OTKA Régészeti Zsürijének munkájában. 2002-től tagja volt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által működtetett Ásatási Bizottságnak, melynek 2008 és 2012 között elnökeként tevékenykedett. Ezt a munkát – közvetlen munkatársként is megtapasztalva állíthatom – mindig felelősségteljesen, s a nehéz helyzetekben is a szakma érdekeit szem előtt tartva végezte. Az Ásatási Bizottsági üléseket fiatalos lendülettel vezette, döntései azonban a bölcs és tapasztalt szakembert mutatták.
Müller Róbert azonban nemcsak régész szakmai körökben örvend megbecsülésnek itthon és külföldön, hanem szűkebb hazájában, Keszthelyen és környékén is. Ezt nemcsak a Balatoni Múzeum igazgatójaként, a környék tevékeny régészeként érte el, hanem a helyi kulturális, társadalmi közéletben való folyamatos jelenléttel, ami életművének társadalmi értékét is jelzi.
Rómer Flóris egy 1868-ban, a Magyar Történelmi Társulat közgyűlésére készített előadását azzal a gondolattal fejezi be, hogy kevés nemzetnek adatott meg Európa területén olyan gazdag régészeti örökség, mint amit a magyar föld kínál, de ennek kiaknázásához a nálunk „szokott lelkesedés” mellett a nálunk „kevésbé szokott kitartás” is szükséges.
E rómeri gondolat jegyében is úgy vélem, hogy Müller Róbert példamutató, nemcsak lelkesedést, hanem kitartást is mutató szakmai életútja, a hazai és nemzetközi szakmai körökben kivívott elismertsége s a hazai régészet érdekében végzett közösségi munkája alapján érdemes a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Rómer-érmére.
Budapest. 2012. március 26.
Zsidi Paula