BALÁZS PÉTER – SOSZTARITS OTTÓ: Topográfiai kutatások az Iseum Savariense déli oldalán
A Savaria MHVM és a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ közötti együttműködés keretében, 2007 után ismét az Iseum Savariense adott helyszínt a Régésztechnikus Képzés évi rendes tanásatásának. A mai Szombathelyi Képtár épülete alatt, az Iseum szentkerületét délről határoló kelet-nyugati irányú bazaltborítású utat és a mellé épült késő-római horreumot, korábban Szentléleky Tihamér és Cserményi Vajk kutatatta az 1960-70-es években. A mostani ásatás tisztázta a bazalt borítású úttest és a horreum viszonyát, a korábbi vélekedéssel ellentétben a magtár épülete nem vágja az utat, hanem egy korábbi nagyméretű épület megléte miatt az utat eleve keskenyebbre építették ezen a szakaszon. A korábbi munkálatok és tereprendezések miatt, némileg meglepetésként egy kisebb területen sikerült bolygatatlan késő római rétegsort feltárnunk az út bazalt felületére taposva. Az itt előkerülő jelenségek és leletek, talán a horreum építéséhez köthetőek, feldolgozásuk jelenleg is folyik. A kutatás másik célkitűzése a K-Ny-i irányú út szerepének megállapítása, ez az út ugyanis eddigi ismereteink szerint az Iseum sarkánál északra fordul, majd a Savarias/Perint patakkal párhuzamosan, mintegy elkerülő útként a JPI Romkertben feltárt vámállomás előtt, egy Y kanyarral nyugati irányba (Scarbantia felé) fordul és halad tovább. A városi elkerülő út funkcióhoz viszont aránytalanul keskeny (2,5-3m) ezen út Borostyánkő úthoz csatlakozó szakasza (kereszteződése), emiatt felmerült, hogy az elkerülő út indítása jóval délebbről indul. Ez esetben az Iseumot délről elkerülő, K-Ny-i irányú útszakasz csak az Iseum insuláját kerülte meg, és a szentélyegyüttes sarkánál nem kanyar, hanem hármas kereszteződés lehetett. A kereszteződés helyére húzott kutatóárkunk egésze újkori pincében (a volt Fémipari KTSZ raktárépülete) haladt, így a kérdés további vizsgálata a 2014. évi ásatások feladata lesz.
LÁNG ORSOLYA: Akit a mozdony füstje megcsapott: régészeti kutatások az aquincumi polgárváros területén, a Budapest – Esztergom vasútvonal rekonstrukciója kapcsán
Aquincum polgárvárosának északi részét, a római kori város villaövezetét, ipartelepeit és két temetőjét kelet – nyugati irányban szeli át a Budapest –Esztergom vasútvonal. A 2013-ban megindult pálya - rekonstrukció lehetőséget teremtett arra, hogy a több mint 100 éve épült vasútvonal által eddig elfedett - és korábban még nem kutatott - római kori településrészeket is vizsgálhassuk. Így számos ponton sikerült új adatokat nyernünk a településrészek topográfiájához, történetéhez: új épületrészlet került elő a település nyugati részén, azonosíthattuk a polgárváros régóta keresett keleti városfalát és új eredményekre jutottunk a városfalon kívüli terület használatával kapcsolatban is.
BARTUS DÁVID - BORHY LÁSZLÓ - DELBÓ GABRIELLA - DÉVAI KATA - KIS ZITA - NAGY ANNA - SEY NIKOLETTA - SZÁMADÓ EMESE - VIDA ISTVÁN: Beszámoló a Brigetióban, Komárom/Szőny-Vásártér lelőhelyen 2013-ban folytatott feltárások eredményeiről
Az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének Ókori Régészeti Tanszéke és a Komáromi Klapka György Múzeum 2013. évi feltárásának célja – a már szokásosnak mondható urbanisztikai kutatásokon túl – Brigetio municipiumában az előző évben megtalált fontos objektum, egy fémműves műhely környezetének további kutatása, másrészt a szintén előző évben előkerült pincehelyiség teljes feltárása volt. A feltárás során a várakozásoknak megfelelően számos újabb fémművességhez kapcsolódó lelet került elő a műhely körzetéből, ami további adatokkal szolgálhat Brigetio iparával kapcsolatban. A legjelentősebb és legváratlanabb eredményt azonban a pince feltárása során értük el: a felszíntől 3 méter mélységben a pince leszakadt fa födéme került elő összefüggően, meglepően ép állapotban, ami nemcsak Pannoniában, de a Rajna-Duna-vidéken is kivételesen ritka leletnek számít.
SZABÓ ÁDÁM: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti feltárásai Környén 1939–2013
A Magyar Nemzeti Múzeum 1939 óta folytat nagyobb - kisebb megszakításokkal régészeti feltárásokat és kutatásokat a Komárom-Esztergom megyei Környe községben fekvő későrómai belső erőd területén. A Radnóti Aladár által megkezdett munkákat Mócsy András, Tóth Endre és Szabó Ádám folytatták. A 75 éve tartó projekt során a késő római erőd alaprajzát, típusát, időrendjét illetve az alatta fekvő principatuskori település létét sikerült kideríteni és megállapítani.
SZABÓ ANTAL: Lussonium késő római temetőjének kutatása. 2012-2013
A késő római temető feltárását Dunakömlődön 2009-ben kezdte meg a Paksi Városi Múzeum. Az első évben 13-, majd 2010-ben további 26 sír feltárására került sor, melyek közül az egyik már részben kőből épített volt. 2012-ben közel 40 sírt sikerült kibontani, köztük három igazán különlegeset.
A lelőhely értékét azonban nemcsak sírkamrák jelentik, hiszen a temetőn belül a kor majd’ minden sírtípusa képviselteti magát. A szokványos földsírok mellett több különböző típusú téglából, téglából és kőből, illetve kőből épített sírt is találtunk. Fontos eredménye volt a kutatásnak, hogy a földsírok egy részében megmaradtak az egykori koporsók alsó részének lenyomatai is. Ritka, hogy ezek a maradványok ilyen mértékben konzerválódjanak, Dunakömlődön ez valószínűleg a löszös talajnak köszönhető. A legérdekesebb sírok közé tartozik - a fent már említett – két különböző típusú sírkamra, valamint egy kváderkövekkel kirakott, kőlapokkal fedett sír. Hasonló sírkamrákat tártak már föl Kővágószőlősön, Ságváron, Dunaújvárosban vagy Aquincumban, de Lussoniumban egymástól eltérő szerkezetű sírépítményre bukkantunk, egy temetőn belül. A 2 sírépítmény közül az egyik az észak-nyugati provinciákban használatos földbe mélyített sírkamrából és nagy valószínűséggel talajfelszín fölötti cella memoriae-ból álló két részes, míg a másik a délebbi, főként balkáni területekre jellemző félig földbe mélyített sírkamrából áll. Felmerült az a lehetőség is, hogy a sírkamrák valamelyike ókeresztény halottak végső nyughelye volt, de erre egyértelműen utaló leletet nem találtunk, a sírkamrák falai pedig festetlenek voltak.
2013-ban 41 új sírt tártunk fel, emellett egy neolit kori házat és 3 árkot is, melyek a temető egykori szerkezetére utalnak. Az ásatás fő célkitűzései közé tartozott egyrészt a 2012-ben lokalizált sírkamráktól É-ra eső terület kutatása (további sírépítmények keresése), valamint a temető kiterjedésének meghatározása Ny-K-i irányban. A feltáró munka 2013-ban nagyrészt még mindig a korábbi években is használt telekre koncentrálódott, de a további sírkamrák kutatása szükségessé tette a szomszédos telek egy részének bevonását is a kutatásba. Az ásatás itt sajnos nem a remélt eredményt hozta, ugyanis további sírépítményt a sírkamrák mellett már nem találtunk, de a terület feltárása közben előkerült nagy mennyiségű épülettörmelék és vakolat egyértelműen utalt sírépítmények meglétére a kamráktól É-i irányban is.
A temető K-Ny irányú kiterjedésének meghatározása is csupán részleges sikert hozott. K-i irányban kétséget kizáróan megtaláltuk a temető egykori használatának határát és Ny-on is találtunk egy É-D irányú széles, mély árkot, amelyről feltételezhető, hogy a temető szélét jelölő árok lehetett. A környékén azonban olyan nagy számban találtunk még sírokat (igaz, az ároktól K-i irányban), hogy egyelőre nem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal a tényt, ehhez további Ny-i irányú kutatások szükségesek, valamint elengedhetetlen az árok É-D irányban történő további feltárása is.
A 2013-ban feltárt sírok teljes mértékben igazodnak a temető korábbi feltárása során kialakult képhez. Bár új sírtípusok nem kerültek elő, találtunk kváderkövekből kirakott oldalfalú sírokat, melyek tipológiailag megegyeznek a fent már említett, 2010-ben talált sír típusával.
A téglasírok közül egyetlen esetben lehetett az altípust is megállapítani, a többi esetben a bolygatás (rongálás) nem tette lehetővé a pontosabb tipológiai behatárolást. Mivel a korábbi évek feltárásainak tapasztalatai szerint ezek a sírok csaknem azonos számban fordultak elő sátortetős és téglaládás szerkezetben is, így a helyi párhuzamok sem segíthetik az azonosítást. Az épített sírok másik típusát a korábban már említett, kövekkel kirakott falú sírok jelentették. Ebben az esetben a sírok oldalfalát kövekkel, tetejüket pedig téglával rakták ki.
Bár a korábbi évekhez képest kevesebb téglasír került elő, az épített sírok száma mégsem csökkent, hiszen a kőfalú sírokkal együtt csaknem 20%-át adják a feltárt mennyiségnek. További érdekességet jelentett a feltárás során, hogy a korábbi évektől eltérően, több bolygatatlan sírt is találtunk, főként a domb tetején, a Ny-i részen. Ezen a területen azonban nem csak sírok kerültek elő, hanem idén először, egy telepobjektumot is találtunk, egy neolit kori, a Dunántúli Vonaldíszes Kultúrához tartozó lakóházat. Az eredetileg félig földbe mélyített házat a temető kialakításakor szinte teljesen elásták, meglétét mindössze pár gödör és a nagyszámú leletanyag (házi kerámia, állatcsont) igazolta (leletanyagát több római kori sírban is megtaláltuk). További érdekességet jelentett egy hamvasztásos sír felfedezése, melyet bár jelentősen megrongáltak, mégis rendkívüli fontosságú, hiszen mutatja a rítus továbbélését a késő római időszakban is.