Valter Ilona laudációja
Megtiszteltetés és egyben öröm, hogy Valter Ilonát, akit a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tiszteleti tagságra jelölt, ez alkalomból én laudálhatom. Jó néhány évvel ezelőtt, még zöldfülű egyetemistaként éppen a második félévet kezdtem el a régészet szakon. A középkori előadáson Kubinyi András az egyházi emlékeket tárgyalta – monostorok, kolostorok, plébániatemplomok, kápolnák –, és szinte minden órán hivatkozott Valter Ilona valamelyik munkájára, akinek nevével akkor találkoztam először. Talán nem rója fel nekem, hogy akkori jegyzeteimben a neve még W-vel szerepel. Aztán persze a vizsgára tanulva ezt is megtanultam, és mivel az élet úgy hozta, hogy magam is hasonló területet választottam kutatási témaként, e szakirodalmi találkozás meghatározóvá vált a későbbiekben is, olyannyira, hogy Iluhoz személyes barátság is fűz.
Valter Ilona 1938-ban született Sárospatakon. Régész diplomáját az ELTE-n szerezte, László Gyula tanítványaként. Egyetemi tanulmányainak végeztével rövid időre Zala megyébe került – ennek köszönhető egy 1963-as publikációja Zala megye régészeti emlékeiről –, majd hamarosan az Országos Műemléki Felügyelőség kutatója lett és maradt egészen nyugdíjba vonulásáig – bár az intézmény névtábláját közben többször is cserélték. Kandidátusi értekezését a Dunántúl középkori templomairól 1998-ban védte meg. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Bizottságának, máig főszerkesztője a Műemlékvédelem című folyóiratnak, valamint több kötet szerkesztése is a nevéhez fűződik. Számos hazai és nemzetközi konferencián adott elő, publikációit a témával foglalkozó kutatók mind Magyarországon, mind a határainkon túl rendszeresen idézik. Mindig fontosnak tartotta, hogy kutatásait ne csak a szakmai közönséggel, hanem a helyiekkel is megismertesse, tudva, hogy a műemléket leginkább helyben lehet megvédeni. A legjobb értelemben vett tudományos népszerűsítés célját szolgálták azok a helytörténeti kiállítások, amelyek az ő nevéhez köthetők.
Valter Ilona olyan időszakban kezdte kutatásait az 1960-as évek közepén, amikor a műemlékvédelem és ehhez kapcsolódóan a régészeti és műemléki kutatás egyik legtermékenyebb időszaka kezdődött. A II. világháború után valójában ekkortól lehetett a megelőző évtizedeket igencsak megsínylő magyarországi műemlékállományt „rendbe tenni”, és ezzel együtt nyílt lehetőség számos emlék feltárására is. E kutatások meghatározó részét adták az egyházi épületek. Valter Ilona első publikációi között szerepel az ácsi református templom kutatása (1963), a Bodrogköz egyházas helyei és templomai (1969), vagy valamivel később a zalalövő-zalamindszenti templom kutatása (1976). A nyugat-dunántúli templomokról írt, Kismartonban 1985-ben német nyelven kiadott kötete abban is példamutató, ahogy a mai politikai határokat átlépve, a történeti régió összefüggéseit vizsgálta. Nyilván nem véletlen, hogy később kandidátusi disszertációja is ennek a munkának kibővített változata lett.
Pedig témát könnyen találhatott volna mást is. Hiszen több monostor régészeti feltárása is az ő nevéhez fűződik (pl. Zsámbék, Ják vagy Boldva), az pedig köztudottnak mondható, hogy Magyarországon ő kutatta meg a legtöbb ciszterci apátságot. Ásott Bélapátfalván, Pásztón, Szentgotthárdon és Cikádoron, sőt még a pornói apátsággal is foglalkozott. Ezek a kutatásai a téma európai irodalmában is ismertek és elismertek.
Ez utóbbi kutatásainak köszönhető, hogy némi ismerettel rendelkezünk az Árpád-kori monostori műhelyekről is. Pásztón ugyanis – kihasználva a kínálkozó lehetőséget az apátság tágabb területének feltárására – Magyarországon máig egyedülálló ipari épületegyüttest tárt fel. Az iparrégészethez azonban nemcsak ezen a szálon kötődik, hiszen ő tárta fel az őriszentpéteri téglaégető kemencét és a csatári kovácsműhelyt is.
Az egyházi épületek feltárása nemcsak szűken értelmezett régészeti publikációkat eredményezett. Munkáiban a régészeti és építészettörténeti vonatkozások mellett egyaránt tárgyalta az egyháztörténeti kérdéseket, a társadalmi hátteret, a patrocíniumokat is. Ezzel – hasonlóan több más akkori kutatóhoz – magára vállalta az 1950-es évek óta lényegében hiányzó egyháztörténet-írás feladatait is. Valter Ilona munkásságát ismerve teljesen egyértelmű, miért ő írta meg a középkori egyházi épületek kutatásáról szóló fejezetet a Fodor István és Selmeczi László által szerkesztett, Középkori régészetünk újabb eredményei és időszerű feladatai című kötetbe. A rendszerváltozás után induló újabb kutatónemzedék éppen ezekre a munkákra alapozva tudta az egyháztörténet-írást újjáéleszteni és újra az európai kutatáshoz kapcsolni.
Egy laudációban nem illik a hallgatóság figyelmét adatok hosszú sorával fárasztani, így eltekintenék Valter Ilona munkásságának minden részletre kiterjedő ismertetésétől – meglehetősen hosszúra nyúlna –, csupán utalásszerűen említem meg a pásztói oskolamester házat, a gyöngyösi ispotályt, a salomvári, a tornaszentandrási, a balogunyomi, az őriszentpéteri, a pásztói, a gyöngyösi templomot, a dobronai Ilona-kápolnát, a pásztói mezővárosi település kutatását, a templomépítők társadalmi rétegeit taglaló írásait, Johannes Aquila működési területének építészettörténeti értékelését, vagy éppen a 19. századi előd Rómer Flóris jegyzeteinek sajtó alá rendezését (Velladics Mártával) és életrajzának megírását. A sort pedig le sem zárhatjuk, hiszen ma is aktív, és ha ásatásokon ma már csak szívesen látott vendégként vagy szakértőként fordul is meg, korábbi kutatásainak eredményeit folyamatosan dolgozza fel és teszi közzé.
Mindez a kutató munkásságához tartozik. Valter Ilonának azonban van egy oktatói munkássága is. Igaz, sohasem volt az egyetem oktatója, bár órákat, előadásokat tartott, de ami ennél fontosabb: az elmúlt évtizedekben régészhallgatók sora tanulta az ő ásatásain a szakma gyakorlati részét. Közülük sokan visszatérő vendégek voltak, és a szakmai ismeretek mellett emberséget is tanulhattak. A fiatalok, a fiatal kutatók támogatása volt a célja annak is, amikor Kubinyi András emlékére, 2009-ben megalapította a Kubinyi András Középkortudományi Alapítványt.
E több évtizedes szakmai munkát ismeri el ma a Magyar Művészettörténeti és Régészeti Társulat, amikor úgy döntött, hogy Valter Ilonát tiszteleti tagjává választja.
F. Romhányi Beatrix