Nem könnyű a XXI. században nőnek lenni. Nem könnyű a XXI. században múzeumban tudományos kutatónak lenni. Szintén nem egyszerű múzeumi intézményben magas szintű vezetői munkát végezni. És a legnehezebb mindezeket egyszerre, magas színvonalon, helyes arányban teljesíteni.
Violát – igen, Violát és nem Dobosi doktornőt, tárigazgató asszonyt – mindig is ezért csodáltam leginkább. Hogyan tudja az életet ilyen tökéletesen „beosztani”, család, munka, kutatás, vezetés között. Mindenre jut ideje és amibe belefog, minden el is készül, úgy, ahogy annak kell. Rendben. Ez a belső indíttatású REND az, amit leginkább követendőnek, bár saját tökéletlenségemben elérhetetlennek látok.
A társulati tiszteleti tagság az eredményeknek szól, és ez sem kevés. Akadémiai nívódíjas monográfia; összesen négy, társszerzőkkel együtt megírt (és szerkesztett) szakkönyv, éveken át nagy gonddal gyarapított és rendezett nemzetközi hírű gyűjtemény. Számos ásatás, szakcikk, tanulmány.
Viola szakmai munkáját Vértes László mellett kezdte, hozzá kapcsolódik Tata és Bodrogkeresztúr őskőkori anyagának további ásatásokkal való gazdagítása és megjelentetése. Vértesszőlős esetében pedig - a monográfia összeállítása mellett - az egyedülálló szabadtéri bemutatóhely hosszú évtizedeken át történő kurátori felügyelete. Vértes öröksége azonban annak az interdiszciplináris, anyagvizsgálati és statisztikai szempontú kutatásnak az átvétele és továbbfejlesztése is, ami a magyar régészetben ezen a területen jelentkezett és teljesedett ki leghamarabb.
Saját szakmai hátterét a kezdetektől erősítették a ma divatosan környezetrégészetnek tisztelt tudományág alapjai: a természet, az erdő, a benne élő állatok és növények alapos ismerete, ami nélkül nem érthetjük meg igazán a vadász-gyűjtögető társadalmak emberét. Ehhez járult a természettudományok iránti fogékonysága és a közös munkához elengedhetetlen szakmai tisztesség.
Egyetemi szakdolgozatát a zengővárkonyi későneolit település kőeszközeinek feldolgozásából készítette, doktori disszertációjának témája a vértesszőlősi csonteszközök értékelése volt.
Kiemelten foglalkozott a magyarországi felső paleolitikum kutatásával. Ehhez kapcsolódnak ásatásai a Duna-kanyarban, Esztergom, Mogyorósbánya, Pilismarót határában és a Dunántúl különböző pontjain – Nadap, Tihany, Lovas. Ásatásokat és kutatásokat végzett a Dél-Alföldön (Madaras, Szeged), az Északi középhegységben (a Bodrogtól a Galga völgyéig), a hegyvidék és az Alföld határán elhelyezkedő Jászság területén, és a Dunakanyarhoz hasonló mikro-környezetet jelentő Ipoly-kanyarban.
Kétszer is összeállította a magyarországi ősrégészeti lelőhelyek kataszterét – 1975-ben (158) és 2005-ben. (369) A 211 tételes gyarapodás jelentős részében személyesen is szerepet vállalt.
Foglalkozott a magyarországi felsőpaleolit telepek topográfiai és kronológiai helyzetével.
Jelentős munkát végzett nemzetközi szervezetek tagjaként is, így az INQUA Magyar Nemzeti Bizottságának valamint a nemzetközi ősrégészeti kongresszus felső-paleolit munkabizottságának (UISPP Commission 8 / Upper Palaeolithic) tagjaként is.
2014.március 24. T. Bíró Katalin